Milliók halhatnak éhen az élelmiszerválság miatt, figyelmeztetett az olasz külügyminiszter

2022. június 8. – 12:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Emberek milliói halhatnak éhen, ha Oroszország nem enged hozzáférést Ukrajna fekete-tengeri kikötőihez, közölte Olaszország.

„A gabonaexport megakadályozásával túszul ejtjük és halálra ítéljük gyermekek és felnőttek millióit” – mondta Luigi Di Maio külügyminiszter egy találkozó után, amelyen mediterrán országok mellett az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete is részt vett. Di Maio szerint a következő hetek döntő fontosságúak lehetnek.

Oroszország tagadja, hogy a globális élelmiszerválságot idézne elő, Lavrov külügyminiszter szerint Ukrajnán múlik, hogy a kikötők körüli területeket aknamentesítik-e, hogy a hajók biztonságosan útnak indulhassanak.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!