Szerdán lesz fél éve, hogy Angela Merkel 16 év kancellárság után távozott a hivatalából. Azóta nem nagyon tűnt fel a nyilvánosságban, kedd este viszont a Berliner Ensemble színpadán másfél órán keresztül faggathatta a Spiegel újságírója, Alexander Osang. Mintha semmi sem változott volna: kék kosztümjében megjelenve nem tűnt úgy egyáltalán, mintha már fél éve abbahagyta volna az aktív politizálást.
A beszélgetésből kiderült, hogy Merkelnek már 2007-ben azt mondta Putyin, hogy a Szovjetunió szétesését tartja a 20. század legnagyobb tragédiájának, és az Ukrajna elleni háború kitörése előtti hónapokban látni lehetett, hogy Oroszország készül valamire. A kancellár elismerte, hogy a Krím félsziget annexiójánál keményebben kellett volna fellépniük a Kremllel szemben, viszont megvédte az álláspontját azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnát nem vették fel 2008-ban a NATO-ba.
Tudta, hogyan gondolkozik Putyin
Merkel szerint már a G20-ak októberi római találkozóján rebesgették azt, hogy valami komoly dolog történhet Oroszországban, decemberre pedig már kifejezetten veszélyesnek tűnt a helyzet. „Olaf Scholz moszkvai találkozója Putyinnal szintén azt mutatta, hogy itt valami rossz készülődik” – mondta, hozzátéve, hogy az utóbbi hónapokban Putyin már teljesen elzárkózott attól, hogy tárgyalásos úton rendezzék a Donyec-medencében nyolc hónapja húzódó orosz–ukrán konfliktust.
Mikor kitört február 24-én a teljes körű háború Ukrajna ellen, Merkel örült annak, hogy az ősz folyamán gördülékeny és zökkenőmentes volt a kormányváltás. A kancellár mindenben megbízott az akkor még alatta alkancellárként beosztott Olaf Scholzban, aki már a római G20-találkozóra is elkísérte Merkelt.
A háború kitörésekor persze Merkel is sokszor feltette magának azt a kérdést, hogyan előzhették volna meg hatékonyabban, hogy „kitörjön ez a tragédia”. Azonban „szerencsére” teljes mértékben meg tud bízni a német kormányban, és bár nem zárkózik el a mostani kormánytagok megkereséseitől – beszélt például az ukrajnai helyzetről Scholzcal is –, de nem keresi magától a lehetőséget erre. „Nem szeretném befolyásolni a német kormány munkáját, és szerintem nem is használna, ha belefolynék ezekbe az ügyekbe Macron elnök és Scholz kancellár mellett.”
Igaz, a 16 évig regnáló kancellárnak igen komoly tapasztalata van abban, hogyan tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal, hivatali ideje alatt pedig megélte nemcsak a 2014-es krími eseményeket, de a 2008-as grúziai háborút is. „Tudtam, hogy Putyin hogyan gondolkozik” – mondta Merkel, majd példaként felhozta azt a 2007-es moszkvai látogatást, ahol a kutyáktól köztudottan félő kancellárnak Putyin bemutatta a kutyáját.
„Ezen a látogatáson mondta nekem Putyin először azt, hogy számára a Szovjetunió szétesése volt a 20. század legnagyobb tragédiája” – idézte fel Merkel, a gondolatra pedig úgy válaszolt akkor Putyinnak: neki épphogy a szabadságot és a boldogságot hozta el az 1989–1990-es rendszerváltozás.
„Nem sikerült az elmúlt években befejezni tulajdonképpen a hidegháborút. Szerencsére sok állam csatlakozhatott az európai integrációhoz, de Oroszországban a hidegháború lezáratlan maradt”
– mondta Merkel, aki szerint bár sokat kell gondolkozni majd azon, hogyan kerülhették volna el az Ukrajna elleni háborút, szerinte az invázió maga „semmivel sem igazolható”: „Ez egy súlyos támadás, amire nincs bocsánat. Ez egy hatalmas hiba volt Oroszország részéről, ami semmibe vett mindenféle nemzetközi jogot.”
Nem akart Ukrajna NATO-tagságával provokálni
Osang felvetette, hogy többen Merkel politikájának tudják be azt, hogy Putyin meg merte lépni Ukrajna letámadását. A volt kancellár viszont hangsúlyozta, hogy „nem minden fekete-fehér”, a körülmények vizsgálatánál fontos megvizsgálni a körülményeket is. „Utólag azt gondolom, nem mondhatom azt, hogy nem tettem meg mindent. A lehető legtöbbet megtettem a francia elnökökkel együtt azért, hogy ne jussunk el idáig. Szomorú, hogy ezt nem sikerült megakadályozni.”
Felvetették például azt, hogy Németország az Egyesült Államokkal szemben nem támogatta 2008-ban azt, hogy a Membership Action Plannel Ukrajna a NATO-tagja lehessen. Merkel itt is kiemelte a történeti kontextust: „Akkor Ukrajna teljesen más volt: Timosenko és Juscsenko alatt ez nem egy teljesen demokratikus ország volt. Ráadásul biztosnak kellett lennünk abban, hogy a NATO egy olyan országot védene meg, amiben mi is megbízhatunk.
Másrészt azt gondoltuk, hogy ezt Putyin nem hagyná szó nélkül. Bár nem fogadhatjuk el az érvelését arról, hogy a Nyugat a szemében ellenség, figyelembe kellett vennünk ezt. Láttuk, mi történt Grúziában, és tudtuk, hogy Ukrajnával is hasonló történhetne. Nem akartam tovább provokálni a helyzetet.”
Merkel hozzátette, Volodimir Zelenszkij nagyon keményen küzd a korrupció ellen ukrán elnökként, de „akkoriban Ukrajna egy oligarchák uralta ország volt”. Éppen ezért mondta az észak-atlanti szövetség végül azt 2008-ban, hogy „most nem”, de valamikor a jövőben Ukrajna tagja lehet a NATO-nak. „Ezzel sem az amerikaiak, sem a kelet-európaiak, sem Putyin maga nem volt elégedett. Azt viszont mégse mondhattuk volna Ukrajnának, hogy »minden ország rátalálhat a saját útjára, ti viszont nem«.”
Németország érdeke: a békés egyet nem értés
A kancellár megvédte a 2014-ben tető alá hozott minszki megállapodást is, amivel egy időre tűzszünet állt be a Donyec-medence szeparatistái és az ukrán erők között. Szerinte ha nem jött volna létre akkor a megállapodás, Putyin még súlyosabb károkat okozhatott volna Ukrajnában, a tárgyalásoknál pedig figyelembe kellett venni a realitásokat. Merkel azért hozzátette: „Láttunk egy olyan folyamatot, ami szerint Putyin egyre több és több nemzetközi szabályt hágott át. A Krím annexiójánál szigorúbban kellett volna fellépnünk.”
A Krím félsziget megszállása egyébként fordulópontot jelentett Putyin és Merkel személyes kapcsolatában is: „Előtte még jóval szívélyesebbek voltunk egymással: ajándékokkal fogadtuk a másikat. Az annexió után viszont hűvösebb lett ez: tudtuk, hogy állam- és kormányfőként tárgyalunk egymással, viszont nem egy olyan emberrel, aki úgy szeretne élni, mint ahogyan a másik azt elképzeli.”
A kapcsolat romlása ellenére Németország továbbra is aktívan együttműködött Oroszországgal gazdasági téren, például felépült az Északi Áramlat 2 gázvezeték is:
„Sokan felhozzák negatívumként, hogy gazdaságilag próbáltunk közeledni Oroszországhoz. De szerintem ha politikailag nem is sikerült jól kijönnünk az oroszokkal – akik a szomszédunkban vannak, és ott is maradnak –, attól még gazdaságilag érdemes egy értelmes kapcsolatot fenntartani, hiszen csak így tudunk a jövőben közeledni egymáshoz. Nem ignorálhatjuk Oroszországot a jövőben sem”
– mondta Merkel. „Az érdek, ami alapján Németországot vezettem, az volt: legyen egy modus vivendi, ami alapján nem kerülünk háborúba Oroszországgal, hanem megpróbálunk a különbségeink ellenére békésen egymás mellett élni békésen. Ez a mi érdekünk, és ennek érdekében támogattuk Ukrajnát is.”
Az egyik legfontosabb német érdeknek tartja most Merkel azt is, hogy együtt maradjon az Európai Unió, hiszen a Kremlnek is érdekében állna megosztani a közösséget. Az EU-nak pedig az a feladata, hogy „megvédjük Ukrajnát attól, ami megtörtént Németországgal 1953-ban, Magyarországgal 1956-ban vagy Csehszlovákiával 1968-ban”.
„Hatalmas szerencsénk volt, hogy 1989-ben minden úgy történt, ahogy történt. Most viszont nemcsak Németország, de sok más ország is a hidegháború újraéledését látja az eseményekben. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ne legyen sikere Putyinnak”
– mondta a volt kancellár.
Egyszer mindenki abbahagyja
„Van-e rendes időpontja a távozásnak?” – tette fel a kérdést Alexander Osang. Merkel erre azt válaszolta: biztos volt abban, hogy távoznia kell. „Már 2017-ben is erre utaló jeleket mutattak a választók, hogy ez nem mehet már így sokáig tovább. 16 év pedig rengeteg idő.” A kancellár szerint a demokrácia alapja, hogy „egyszer mindenki abbahagyja”, a helyükre pedig új emberek jönnek:
„Fontos, hogy új gondolatok, új impulzusok érkezzenek. A demokráciában az a legfontosabb szerintem, hogy akit egyszer megválasztanak, azt egyszer le is váltják.”
Merkel egyelőre még keresi az útját, hogyan hasznosíthatja magát nyugalmazott kancellárként. „Van egy irodám – nagyon szép –, vannak kollégáim, és persze továbbra is szeretnék tenni az országért, az itt élő emberekért. Viszont úgy, hogy abban tényleg jól érezzem magam. (…) Ha most az újságokban ezt úgy hozzák majd le, hogy Merkel csak jókedvéből akar találkozókat leszervezni – akkor azt mondom, igen!”
Bár ezt a közönség jókedélyűen fogadta, szerinte egy volt kancellárnak talán még jobban meg kell válogatnia a szavait, mint hivatali ideje alatt, „hiszen most már csak az oldalvonalról vethetek oda néha pár gondolatot”. Fontosnak tartja a pihenést is: a decemberi távozása után Merkel az Északi-tengerre utazott, és rengeteg könyvet olvasott vagy hallgatott épp hangoskönyvben.
„Harminc évig folyamatosan politizáltam: időpontról időpontra, találkozóról találkozóra jártam. Ehhez képest nagy változás volt az öthetes vakáció. Miért éppen a tenger? Egyrészt itt el lehet merülni a nyugalomban – másrészt pedig az itteniek legalább annyira hallgatag emberek, mint én.
Egyébként ez egy életbiztosítást jelentett számomra a politikában, hogy figyeljek arra, nehogy kimondjam azonnal, mit gondolok. Egy-egy rosszul elejtett mondatot ugyanis nagyon gyorsan fel tudnak kapni az újságok” – mondta Merkel.
Sokfelé utazna egyébként még a világban, például Bhutánba, Indiába vagy éppen a Sziklás-hegység felé. „Szívesen végigutaznék egyszer a transzszibériai vasúton is, de úgy tűnik, ez egyelőre csak terv marad.” Összességében egyébként szép érzésnek tartja, hogy megválhatott a hivatalától, viszont továbbra is egy politikával foglalkozó embernek tartja magát Merkel – 16 év kancellárság után pedig nem meglepő, hogy nem tud elszakadni ettől.
Az interjút itt nézheti meg teljes hosszában:
