Újabb tízmilliós gyógyszerszállítmányt küld Ukrajnába az Ökumenikus Segélyszervezet

2022. június 6. – 09:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb tízmillió forint értékű gyógyszerszállítmányt küld Ukrajnába az Ökumenikus Segélyszervezet – mondta a szervezet elnök-igazgatója, Lehel László az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A Hungary Helps program részeként lebonyolított magyar kormányzati akció után az Ökumenikus Segélyszervezet „nemzetközi konzorciumként” dán, finn, svéd, holland, angol gyűjtések alapján koordinálja a szállítmányok eljuttatását, ezúttal a beregszászi kórházba. A háború első hónapjaiban elsősorban élelmiszert és higiéniai eszközöket szállítottak, de Ukrajnában jelenleg nincs krónikus élelmiszerhiány, ezért fontosabb lett a gyógyszer, illetve a helyi igényeket felmérve egyre sürgetőbb a menekültek visszaköltözésének támogatása, a lakhatás problémájának megoldása.

Kárpátalján például több száz intézményben, iskolákban helyeztek el menekülteket, a intézmények őszi nyitásához azonban új helyet kell találni a menekülteknek – tette hozzá.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!