Nem véletlen, hogy az orosz tévékben nem említik, hogy száz napja tart a háború

2022. június 3. – 12:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz tévék – melyek döntő többsége a Kreml szigorú felügyelete alatt áll – pénteki adásukban egyszerűen nem említik, hogy száz napja tart az Oroszország által kirobbantott háború (putyini szóhasználattal: különleges katonai művelet).

Oroszország legnézettebb tévécsatornái mind azzal kezdték reggeli adásukat, hogy Ukrajnát azzal vádolták, válogatás nélkül lövi az ellenőrzésén kívül eső területeket. A Rosszija 1 tévécsatorna szerint „nacionalisták támadták Mariupolt és Donyecket”, míg a szintén a Kreml propagandacéljaira használt 1-es csatorna „a Donbaszt védő orosz erők professzionalizmusára és önzetlenségére” hozott példákat.

Egyik csatorna sem említi, hogy az ukrajnai „különleges katonai művelet” a századik napjába lépett. A háború kitörése előtt egyébként mindkét csatorna kommentátorai azt sugallták nézőiknek, hogy Oroszországnak valószínűleg csak néhány napba telik, mire átveszi az ellenőrzést Ukrajna felett.

A maroknyi szabadon, bár többnyire emigrációban működő orosz újság egyike, a Meduza arról írt, a Kreml utasította arra az állami médiát, hogy ne említse a száz napot. Ez ugyanis elgondolkodtathatja az oroszokat az invázió céljairól és arról, hogy mennyire volt sikeres.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!