Egyre nagyobb a közöny az emberekben a háborúval kapcsolatban

2022. június 03. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb kimutatás világít rá élesen arra, hogy az emberek nagyon rövid idő alatt szinte bármivel kapcsolatban közönyössé tudnak válni. Ez a helyzet sok témával összefüggésben, legyen szó korrupcióról, járványról, szegénységről vagy éppen egy véres háborúról.

Az Axios azt nézte meg, hogy a háború első 100 napja alatt hogyan változott a háborús hírekkel kapcsolatos interakciók száma a közösségi médiafelületeken. Az alábbi grafikon elég pontos képet ad erről.

Száz nap alatt ekkorát csökkent a közösségi médiában a háborúval kapcsolatos interakciók száma – Forrás: Axios
Száz nap alatt ekkorát csökkent a közösségi médiában a háborúval kapcsolatos interakciók száma – Forrás: Axios

Az Axios Zelenszkijt is megkérdezte ezzel kapcsolatban, aki arról beszélt nekik, hogy a figyelem kulcsfontosságú volt Ukrajna számára, de aggódik, hogy az emberek „cinikussá” válnak, és „valami újat akarnak” majd. Ahogy a figyelem csökken, úgy fog csökkenni a világ vezetőire nehezedő nyomás, hogy segítsenek Ukrajnának és büntessék Oroszországot – mondta.

Olena Zelenszka ukrán first lady az ABC Newsnak korábban azt mondta: „Az Egyesült Államok népének üzenem, ne szokjanak hozzá ehhez a háborúhoz. (…) Ellenkező esetben egy soha véget nem érő háború lehet belőle. Ne szokjanak hozzá a fájdalmunkhoz!”

Az Axios által megrendelt kimutatás számai azt mutatják, a háború első hete és a legutóbbi hét között 109 millióról 4,8 millióra csökkent az Ukrajnáról megjelent hírekkel kapcsolatos közösségi médiainterakciók száma. Ez a tendencia tükröződik az online médiamegjelenések mennyiségében is, az első heti 520 ezerről fokozatosan heti 70 ezerre csökkent a megjelenő cikkek száma.

Az elmúlt hetekben az orosz-ukrán háború híreihez képest hatszor nagyobb volt az érdeklődés a Johnny Depp és Amber Heard közötti per hírei iránt.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!