Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

II. Erzsébet kihagyja a pénteki hálaadó istentiszteletet

2022. június 2. – 19:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az uralkodásának 70. évfordulóját ünneplő II. Erzsébet brit királynő kihagyja a pénteki hálaadó istentiszteletet a londoni Szent Pál-székesegyházban, miután a csütörtöki platinajubileumi ünnepségen „némi kellemetlenséget” tapasztalt – közölte a Buckingham-palota.

A Guardian azt írja, úgy vélik, hogy a 96 éves uralkodó a nap folyamán epizodikusan visszatérő mozgásszervi problémákat tapasztalt, ez állhat a program lemondása mögött.

A palota által csütörtök este kiadott közlemény azt írja: „A királynő nagyon élvezte a mai születésnapi felvonulást és a tiszteletére tartott légibemutatót, de némi kellemetlenséget tapasztalt. Figyelembe véve az utazást és a holnapi hálaadó istentiszteleten való részvételhez szükséges aktivitást, Őfelsége hosszú vonakodás után arra a következtetésre jutott, hogy nem vesz részt rajta.”

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!