Wall Street Journal: Tengeri átrakodással, GPS-manipulációval, indiai finomító közbeiktatásával csempészik az orosz olajat az Egyesült Államokba

2022. június 1. – 15:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok már március elején teljes importtilalmat rendelt el az orosz szénre, kőolajra és a földgázra; igaz, az USA energiapiacán sokkal kisebb az orosz energiahordozók aránya, mint Európában, ezért Washington legfeljebb szövetségesei energiabiztonsága miatt aggódhat.

Ennek ellenére a Wall Street Journal szerdai cikke leleplezi, hogy az Egyesült Államok egyes keleti-parti kikötőiben mégis partot értek orosz kőolajszállítmányok, melyeket indiai üzemekben finomítottak, majd a Szuezi-csatornán keresztül, a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceánon át tankerek szállítottak. Az olajszállítmányokat rendre más vegyipari termékek közé rejtették, ráadásul – ahogy azt korábban a szintén szankciók alatt álló venezuelai és iráni olajjal is eljátszották – a csempészek a szállítmányt nyílt tengeren átpakolták, hogy nehezebb legyen nyomon követni a származási helyét.

Az amerikai vámhivatal jellemzően 25 százalékban húzza meg a határt, mi számít külföldi importnak, de az olyan árut, ami külföldi anyagokból áll, de az eredetéhez képest teljesen más árucikké vált a gyártás során, nem sorolják az adott országból származó importhoz. Az orosz nyersolajból finomított indiai benzin a Wall Street Journal által megkérdezett jogászok szerint a szürkezónába esik.

India egyébként az orosz olaj egyik legnagyobb felvásárlójává vált az orosz-ukrán háború kitörését követően; a forgalom napi 30 ezer hordóról napi 80 ezer hordóra ugrott fel áprilisra – elsősorban az északi-tenger Brent kőolajfajtához képest hordónként 35 dollárral olcsóbbra kalibrált árnak köszönhetően. Az indiai finomítás és az Európába, illetve az Egyesült Államokba irányuló export volumene is megnövekedett: előbbibe harmadával, utóbbiba 43 százalékkal több finomított olajat szállítottak az ázsiai országból a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A célországok lazább ellenőrzését magyarázhatja az üzemanyagok rekordokat döntő ára és az Egyesült Államokban négy évtizedes csúcson álló infláció.

A cikk szerint egyébként az szankció alatt álló iráni kőolaj legnagyobb felvevőpiacának számító Kína is rákapott az orosz kőolaj csempészetére; a kínai kikötőkbe érkező szállítmánnyal kisebb hajók indulnak el, de ezekről a partokhoz közel várakozó nagy tankerekre szivattyúzzák át a kőolajat, mely papíron már nem számít orosz származásúnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!