Ukrajna olyan rakétákat kap, amikkel felszabadíthatja a kikötőit

2022. május 24. – 17:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna a háború legeleje óta küszködik azzal, hogy nem tudja használni a kereskedelmi kikötőit. Van, amit elfoglaltak az oroszok, van, amit rommá lőttek, a kikötők többségét pedig egyszerűen blokád alatt tartja az orosz flotta. Az oroszok veszteségeik ellenére is jelentős fölénnyel rendelkeznek a Fekete-tengeren.

Ez a helyzet most megváltozhat, Dánia ugyanis Harpoon rakétákkal szereli fel az ukrán hadsereget. Az ügylettel nő az ukrán hadsereg csapásmérő távolsága, ami a háború kitörése óta most először történik meg.

Az amerikai gyártmányú Harpoon egy hajók ellen bevethető fegyver, ami elindítható hajóról, repülőről, tengeralattjáróról és a szárazföldről is. Csapásai ellen azért nehéz védekezni, mert szinte teljes útját közvetlenül a vízfelszín fölött, néhány méteres magasságban teszi meg, és csak a cél előtt kapcsol be saját rádiólokátora, ami pontosan rávezeti a kiszemelt hajóra.

A USS Coronado Harpoon rakétát indít egy hadgyakorlat során – Fotó: Bryce Hadley hadnagy, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete
A USS Coronado Harpoon rakétát indít egy hadgyakorlat során – Fotó: Bryce Hadley hadnagy, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete

A dán és az amerikai kormány azt várja a Harpoonoktól, hogy segítségükkel az ukrán hadsereg és haditengerészet képes lesz távoltartani az orosz hajókat a még működő fekete-tengeri kikötőktől, ezzel megkönnyítve a több millió tonnányi, a háború miatt Ukrajnában rekedt élelmiszer világpiacra jutását. (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!