Kissinger: Ukrajnának a béke érdekében területi engedményeket kéne tennie

2022. május 24. – 16:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyesek szerint a XX. századi diplomácia legnagyobb alakjának (mások szerint véreskezű kóklerének) számító volt amerikai külügyminiszter, a már 98 éves Henry Kissinger is beszédet tartott a svájci Davosban tartott világgazdasági fórumon. Kissinger értelemszerűen az orosz-ukrán háborúról osztotta meg gondolatait:

  • Ha az elkövetkezendő két hónapban nem sikerül elkezdeni Oroszországgal a béketárgyalásokat, akkor egy olyan elhúzódó konfliktusra kell számítani, ami közép- és hosszútávon veszélyt jelenthet egész Európa stabilitására
  • „Ideális helyzetben” az oroszoknak fel kéne adniuk az elfoglalt területeket, és vissza kéne térni a „status quo anté”-hoz (az nem világos, Kissinger a 2014 vagy 2022 előtti állapotra gondolt),
  • Kissinger óvott attól, hogy Ukrajna szabadságának védelme átforduljon egy Oroszország ellen viselt „új háború”-ba,
  • Felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország 400 éve fontos szereplője az európai politikának, és „kritikus időszakokban” fontos szerepet játszott a hatalmi egyensúly megteremtésében – a nyugati országoknak Kissinger szerint erre kell emlékeznie, és „nem szabad, hogy eluralkodjon rajtuk a pillanatnyi hangulat”.

Jelenleg Oroszország Ukrajnára, Ukrajna Oroszországra vár: hétfőn az orosz külügy bejelentette, hogy hajlandó újrakezdeni az áprilisban elsorvadó tárgyalássorozatot, Volodomir Zelenszkij viszont pont a davosi fórum nyilvánossága előtt jelentette ki, hogy Vlagyimir Putyin nem érdekelt a tárgyalásos megegyezésben. Egyébként a háborúban derekasan helyt álló, májusra több fronton is offenzívába lendülő Ukrajna vezetése és közvéleménye mereven elutasítja a területi engedményeket – még a 2014-ben Oroszország által annektált Krím-félszigetet sem lenne hajlandó átengedni.

(Newsweek)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!