A háború miatt bedugult a Duna-delta

2022. május 24. – 15:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Torlódnak a hajók a Duna torkolatánál: hajók tucatjai napokig várakoznak a sulinai határátkelő előtt a Fekete-tengeren, mivel a folyami kikötők infrastruktúrája nem győzi kiszolgálni a háború kezdete óta többszörösére emelkedett teherforgalmat

– szemlézte az MTI a román Agerpres hírügynökség keddi tudósítását.

A román oldalon található Galac folyamhajózási igazgatóságának (AFDJ) vezetője szerint a folyami és az ukrajnai kikötők túlterheltsége okozza a torlódást. Ugyanis míg a háború előtt napi 3-4 hajót ellenőriztek a Duna-delta keleti csücskén található Sulinánál, most ötször ennyi hajót vezetnek fel a Dunán. A folyami kikötők azonban többet nem tudnak kiszolgálni, így a többi hajó a Fekete-tengeren várakozik, amíg sorra kerül. Előfordul, hogy egyszerre száz hajó vár folyami kalauzra („pilótára”), a hajók mozgását valós időben mutató marinetraffic.com honlapon kedden is 96 hajó dekkolt Sulina előtt a Fekete-tengeren. Az AFDJ képviselője szerint a legtöbb hajó – az ukrán fekete-tengeri hajózást megbénító orosz blokádot kikerülve – gabonát szállít, de sok üzemanyagot szállító tartályhajót is látni a Duna-deltában.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!