A német alkancellár szerint Magyarország nélkül is működhet az uniós olajembargó

2022. május 23. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerint Németország hajlandó lenne támogatni, hogy az Európai Unió tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra – írja a Hvg.

Habeck azzal érvelt, hogy a tárgyalásokat, egyeztetéseket az Európai Bizottság vezeti, és ha a testület elnöke azt mondja, hogy Magyarország nélkül lesz embargó, akkor az egy járható út, amelyet ő támogatna. Habeck ezzel már a második német politikus, aki felvetette ezt az opciót.

A héten Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke szintén amellett állt ki, hogy a többi 26 tagállamnak most már Magyarország nélkül is olajembargót kellene kezdeményeznie. Barley szerint ez „egyáltalán nem lenne optimális”. Orbánt azonban csak sok pénzzel lehetne rávenni arra, hogy beleegyezzen egy olajembargóba, és ezt a pénzt aztán Orbán urambátyám-rendszerében osztanák szét – mondta az EP-elnök.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!