EP-alelnök: Magyarország nélkül kell bevezetni az olajembargót

2022. május 22. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

„Éppen ebben a hónapban láttuk, hogy a teljes autópálya-infrastruktúra, az érte való felelősség ismét Orbán legjobb barátjához, Mészáros úrhoz került, aki vízvezeték-szerelő, és most Magyarország leggazdagabb embere. Ez egy 14,4 milliárd eurós összeg, egy 35 éven keresztül érvényes ez a pályázat, tehát ez tényleg egy nyíltan korrupt rendszer, ezt mindenki tudja Magyarországon, ezt mindenki tudja az EU-ban is.” – mondta Katarina Barley, az Európai Parlament alenöke a Deutschlandfunknak adott interjújában, amit a Magyar Hang szemlézett.

Az Európai Unió eddig öt szankciócsomagot fogadott el Oroszországgal szemben. A 27 tagállam korábban gyorsan és nagy egységben cselekedett, olyan intézkedéseket végrehajtva, amelyek a háború kezdete előtt elképzelhetetlennek tűntek, például az orosz bankok elleni szankciókat. Ez a lendület azonban májusban elveszett.

Az Európai Bizottság teljes importtilalmat javasolna az orosz olajra – jelentette be május 4-én Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Szijjártó Péter ezután 15-18 milliárd eurót (körülbelül 6 ezer milliárd forintot) követelt, amelyre Magyarországnak szerinte szüksége van a károk enyhítésére.

Katarina Barley szociáldemokrata politikus szerint a többi 26 tagállamnak most már Magyarország nélkül is olajembargót kellene kezdeményeznie. Barley most azt mondja: ez „egyáltalán nem lenne optimális”. Orbánt azonban csak sok pénzzel lehetne rávenni arra, hogy beleegyezzen egy olajembargóba, és ezt a pénzt aztán az EP-elnök szerint Orbán urambátyám-rendszerében osztanák szét.

Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Bulgária is különösen érintett – mondta Barley. Ez a három állam azonban az EU-val közösen próbál megoldást találni, „Egyedül Magyarország használja ezt a kérdést politikai játszmákra, és arra is, hogy ismét további pénzeket irányítson Magyarországra”. Orbán Viktor a jogállamiság hiányosságai miatt zárolt újjáépítési alapból hiányzó pénzek pótlására akarja ezt felhasználni. Ezért „most a pénzt más módon kell Magyarországra irányítani, és mindenekelőtt Orbán családjának és klánjának csatornáiba” – mondta Barley.

Bár Katarina Barley munkahelyének, az Európai Parlamentnek nincsen nagy döntési jogköre az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban, megszólalása előrevetítheti az Unió nagyobb tagállamainak jövőbeni álláspontját is. Barley ugyanis annak a Németországi Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a politikusa, amely legnagyobb kormánypártként Olaf Scholz német kancellárt is adja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!