Szombaton leáll a Finnországba irányuló orosz gázszállítás

2022. május 20. – 16:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat reggel leállítja a Finnországba szállított földgázt az orosz Gazprom, miután a finn állami gáznagykereskedő megtagadta, hogy rubelben fizessen orosz beszállítójának.

A Gazprom Export azt követelte, hogy az európai országok rubelben fizessenek az orosz gázszállításért a moszkvai ukrajnai invázió miatt bevezetett szankciók miatt.

A legtöbb szállítási szerződés euróban vagy dollárban szól, és Moszkva már a múlt hónapban leállította a gázt Bulgáriának és Lengyelországnak, miután nem voltak hajlandók megfelelni az új fizetési feltételeknek.

A Finnországban felhasznált gáz nagy része Oroszországból származik, de a gáz csak az éves energiafogyasztás mintegy 5%-át teszi ki. „Nagyon sajnálatos, hogy a szállítási szerződésünk szerinti földgázszállítás most leáll” – mondta a finn gázvállalat a Gasum vezérigazgatója, Mika Wiljanen.

„A helyzetre azonban alaposan felkészültünk, és amennyiben a gázszállító hálózatban nem lesz fennakadás, a következő hónapokban minden ügyfelünket el tudjuk látni gázzal” – mondta. (Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!