A finn parlament nagy többséggel megszavazta az ország NATO-csatlakozási kérelmét

2022. május 17. – 16:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A finn parlament elsöprő többséggel jóváhagyta az ország NATO-tagsági kérelmét. Kétnapos vita után kedden 188 képviselő szavazott a tagsági kérelem mellett, 8-an nemmel szavaztak, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Finnországnak több mint 1300 kilométeres közös határa van Oroszországgal. Az eddig semleges ország az Ukrajna elleni orosz invázió után változtatta meg álláspontját a megváltozott biztonsági helyzetre hivatkozva. A parlamenti döntést még el kell fogadnia Sauli Niinistö finn elnöknek. Ezután szabaddá válik az út a finn NATO-tagság iránti kérelem benyújtása előtt. Finnország és Svédország együtt akarja beterjeszteni kérelmét a katonai szövetséghez való csatlakozáshoz. A két ország csatlakozását mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia. Törökország várhatóan feltételekhez fogja kötni a két északi ország felvételét, ezért finn és svéd diplomaták a héten Ankarába utaznak, hogy tárgyaljanak a török külügyminisztérium képviselőivel.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta: nem jelent nagy különbséget a mostani helyzethez képest Finnország és Svédország NATO-csatlakozása, miután a két állam, valamint más semleges országok már évek óta részt vesznek a NATO hadgyakorlatain. „Nézzük meg, hogy a gyakorlatban hogyan használják fel a területüket az észak-atlanti szövetségben” – mondta Lavrov.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!