Moszkva polgármestere feltámasztaná a Moszkvicsot

2022. május 16. – 20:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány órája írtuk meg, hogy az orosz államé lett a Renault oroszországi érdekeltsége. Ez azt jelenti, hogy az orosz államé lett teljes egészében az Avtovaz iparvállalat is, amelynek csaknem 68 százaléka volt a francia cég tulajdonában. Az orosz fél szerint így sikerül fenntartani a gyárak termelését.

Arról korábban is volt szó, hogy az Avtovaz az államosítással folytatni tudja a Ladák gyártását és képes lesz ellátni a Renault-k szervizelését is. De most egy új márkanév is felbukkant, a Moszkvicsé. A moszkvai városi kormányzat ugyanis átveszi a Renault egyik gyárát, és a szovjet éra egyik népautóját, a Moszkvicsot akarja újjáéleszteni vele.

Egy öreg Moszkvics Lviv belvárosában 2018-ban – Fotó: Artur Widak / AFP
Egy öreg Moszkvics Lviv belvárosában 2018-ban – Fotó: Artur Widak / AFP

Ezt Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin jelentette ki: „A külföldi tulajdonos úgy döntött, hogy bezárja a moszkvai Renault gyárat. Ez a joga, de nem engedhetjük meg, hogy több ezer dolgozó munka nélkül maradjon. Ezért úgy döntöttem, hogy az üzemet a város irányítása alá vonjuk, és a történelmi Moszkvics márkanév alatt újraindítjuk a személygépkocsik gyártását.” A The Guardian cikke szerint a hír keltett némi derültséget azok körében, akik elég idősek ahhoz, hogy volt már dolguk Moszkviccsal (Hengerek száma: 4, Hengerek térfogata: 1478 köbcenti, Teljesítménye: 75 LE, Legnagyobb sebessége: 140 km/óra, Fogyasztása: 9-10 l/100 km).

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!