A német kancellár szerint nem változott Putyin hozzáállása

2022. május 14. – 14:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olaf Scholz német kancellár nem észlel semmilyen változást Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállásában az Ukrajna ellen indított háborúval kapcsolatban, ami Scholz szerinte „esztelen” és „az egész világnak árt”. A német kancellár pénteken több mint egy órán át telefonon tárgyalt Putyinnal. Előtte hat hete beszéltek.

Szerinte egyértelmű, hogy Oroszország az elmúlt 11 hétben nem érte el semmilyen deklarált célját, amelyek egyike volt, hogy Ukrajnából az Oroszország és a terjeszkedő NATO közötti ütközőövezetet csináljon. Sőt, szerinte éppen ellenkezőleg: a háború új életet lehelt a nyugati védelmi szövetségbe. „A NATO nem visszahúzódott, hanem megerősítette erőit a keleti szárnyán, és a szövetség még erősebb lesz, miután Finnország és Svédország csatlakozik hozzá” – mondta Scholz a t-online című hírportálnak nyilatkozva.

Olaf Scholz a német szociáldemokrata párt (SPD) egyik kampányrendezvényén, május 13-án – Fotó: Ying Tang / AFP
Olaf Scholz a német szociáldemokrata párt (SPD) egyik kampányrendezvényén, május 13-án – Fotó: Ying Tang / AFP

Az orosz hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett már el ebben a háborúban, sokkal többet, mint a Szovjetunió az egy évtizedig tartó afganisztáni hadjáratában – mondta a kancellár. Putyinnak fel kellene ismernie, hogy ebből a helyzetből csak úgy kerülhet ki Oroszország, ha megállapodást köt Ukrajnával, viszont a béke feltételeit nem diktálhatja – tette hozzá. Scholz megerősítette, hogy Németország továbbra is támogatni fogja az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!