Ukrajnából ellopott gabonaszállító hajót észleltek Szíriában

2022. május 12. – 17:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az oroszok által elkötött, Ukrajnából származó gabonát szállító hajót vettek észre Szíriában, írja a Sky News. A jelentések szerint az elkötött hajót a szíriai Latakia kikötőben észlelték, a Matros Pozynich kikötését korábban legalább két másik kikötő tagadta meg (egy Egyiptomban és egy Bejrútban).

Az információk szerint a hajón közel 30 ezer tonna ukrán búza található – a gabona Ukrajna egyik legnagyobb exportcikke. Kijev már többször jelezte, hogy Oroszország a háború kezdete óta több százezer tonnányi gabonát lopott, eddig nagyjából 100 millió dollárnyi értékben. A Matros Pzynich egyike lehet annak a három hajónak, amelyet Ukrajnából loptak el, és amelyek gabonát szállítanak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!