Közel 2600 orosz katona nem kaphat vízumot az Egyesült Államokba, köztük azok, akik Bucsában szolgálhattak

2022. május 8. – 21:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere vasárnap bejelentette, hogy feketelistára került 2600 orosz és belarusz katona, akik nem kaphatnak ezentúl vízumot – írja a Guardian.

A vízumkorlátozások összesen 2596 orosz katonára vonatkoznak, valamint a belarusz hadsereg 13 tagjára. A kitiltottak között vannak azok is, akikről azt feltételezik, hogy Bucsában szolgáltak, és részt vehettek az ott történt háborús bűnökben.

Az ukránok azt állítják, hogy az oroszok több száz bucsai civilt öltek meg, holttesteiket pedig hátrahagyták, miután elvonultak. A településen több tömegsírt is feltártak erről a helyszíni riportunkat itt találja. Az oroszok tagadják, hogy háborús bűnöket követtek volna el, szerintük a gyilkosságokat csak megrendezték.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!