Több mint 13 ezren menekültek Magyarországra pénteken, de csak töredékük kért tartózkodási engedélyt

2022. május 7. – 10:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra, írja az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye alapján az MTI. Az előző naphoz képest közel 800-zal jöttek többen, többségük a román-magyar határszakasz felől.

Míg közvetlenül Ukrajnából 5991 ember lépett be Magyarország területére, addig Románián keresztül 7090-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából jöttek hazánkba. 413-an érkeztek vonattal Budapestre, köztük 192 gyermek is.

Bár tízezrével jönnek menekültek Magyarországra, csak a töredékük kér ideiglenes tartózkodási engedélyt: a rendőrség 530 főnek állított ki erre jogosító igazolást.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!