Minden nőt, gyermeket és időst evakuáltak az Azovsztal acélműből

2022. május 7. – 18:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Irina Verescsuk, Ukrajna miniszterelnök-helyettese közölte, hogy minden nőt, gyermeket és időst evakuáltak az ostromlott Azovsztal acélműből, írja a BBC.

„A mariupoli humanitárius műveletnek ez a része befejeződött”

– mondta Verescsuk. Az evakuálást az ENSZ és a Vöröskereszt koordinálja, de még egyik szervezet sem erősítette meg a hírt. A segélycsapatok már hosszú ideje dolgoztak azon, hogy a Mariupol kikötővárosban fekvő acélmű alatti alagutakból kimenekítsék a civileket. Az orosz állami hírügynökség nemrég arról számolt be, hogy szombaton 50 civilt evakuáltak az üzemből, akárcsak pénteken.

Kimenekített civilek a Mariupolból érkezett buszok mellett az ukrajnai Bezimenne faluban 2022. május 7-én – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Kimenekített civilek a Mariupolból érkezett buszok mellett az ukrajnai Bezimenne faluban 2022. május 7-én – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

A civilek az utolsó ukrán védőkkel együtt ragadtak az üzemben, ahol a becslések szerint mintegy kétezer katona maradt. Ők ezen a területen az utolsó ellenállók, akik minden alkalommal megtagadták a fegyverletételt. Zelenszkij ukrán elnök péntek esti videójában azt mondta, hogy „befolyásos közvetítők” és „befolyásos államok” részvételével diplomáciai erőfeszítések indultak az üzem katakombáiban maradt harcosok megmentésére.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!