Észak-Korea megint elindított egy rakétát
2022. május 7. – 06:50

Észak-Korea feltehetőleg megint rakétakísérletet hajtott végre szombaton, mert a dél-koreai hadsereg vezérkarának közlése szerint kilőtt egy azonosítatlan lövedéket a Japán(Keleti)-tenger felé, valószínűleg egy tengeralattjáróról indítható, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát – írta az MTI.
A kilövés tényét a japán parti őrség megerősítette, hozzátéve, hogy a lövedék Japán területi vizein kívül csapódott a tengerbe.
Észak-Korea az utóbbi időben számos hasonló kísérletet hajtott végre, legutóbb három nappal ezelőtt. Ezenkívül egyre több szakértő hívja fel a figyelmet arra különböző jelek alapján, hogy Phenjan atomkísérleteit is felújíthatja.
Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, a mostani már a 15. volt az idén. Az észak-koreai vezetés emellett március végén azt állította, hogy új típusú interkontinentális rakétát is kipróbált, amelynek hatótávolsága 15 ezer kilométer.
A rakétakísérletek intenzitása azután nőtt meg, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Észak-Korea ezt a helyzetet kihasználva újította fel programját, csaknem négy év szünet után. A rezsim rakétaprogramjáról, Phenjan céljairól ebben a cikkünkben ovashat bővebben.
A hírügynökségek ismét megjegyezték, hogy kedden lép hivatalba az új dél-koreai elnök, Jun Szuk Jol. Egy észak-koreai propagandaoldal csütörtökön hevesen bírálta őt, Amerika-barátsággal vádolta. Igaz, előtte Jun főellenségnek nevezte Phenjant, és szigorúbb fellépést ígért Északkal szemben rakétakísérletei miatt.
A diktatorikus ország 2017-ben felfüggesztette az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető – akinek nagyapja, Kim Ir Szen tekinthető a zárt kommunista rezsimben élő ország alapítójának, így az ország irányítása több mint hetven éve a kommunista dinasztia kezében van – azonban figyelmeztetett, hogy országa mindkét tevékenységet újrakezdheti, miután a Donald Trump előző amerikai elnökkel folytatott, a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások zátonyra futottak.