Brit hírszerzés: Súlyos áldozatokat szed a háború az oroszok legfontosabb csapataiból is

2022. május 7. – 10:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly veszteségeket kell elkönyvelnie az orosz egységeknek az ukrajnai háborúban, írja a brit védelmi minisztérium szombat reggeli közleménye. A Guardian által idézett jelentés szerint a konfliktus a legfontosabb orosz csapatokból is „súlyos áldozatokat” szed.

A harcokban eddig legalább egy T-90M típusú harckocsi megsemmisült – ez a legfejlettebb orosz tanktípus, amit 2016-ban mutattak be, és mintegy 100 példánya szolgál most közülük az orosz egységek között. A továbbfejlesztett páncélzat és a korszerűsített fegyver mellett fejlett navigációs rendszert is építettek a tankba.

A brit jelentés szerint éppen ezeket a modernizált, korszerű járműveket lesz majd nagy kihívás javítani, hiszen az ehhez szükséges mikroelektronikai alkatrészekhez csak korlátozottan fér hozzá Oroszország a szankciók miatt. „Jelentős időbe és költségbe fog kerülni Oroszországnak, hogy a konfliktus után újjáépítse fegyveres erőit” – írja a közlemény.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!