Az azovsztali bunker tűnt az egyetlen biztos helynek, alig volt levegő, a bombák végig a közelben csapódtak be

2022. május 2. – 16:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Heteket töltött el a mariupoli Azovsztal acélgyár alatti bunkerben az a nő, aki sorstársaival együtt hosszú ideig nem látta a napot, és most szörnyű tapasztalatairól részletesen is beszámolt a BBC-nek. Natalia Uszmanovát és férjét 100 emberrel együtt vasárnap sikerült kimenekíteni a pincerendszerből. A nő azt mondta: végig rettegett az elmúlt hetekben.

„Úgy tűnt számomra, hogy a gyár a legbiztonságosabb hely.”

Natalia Uszmanova (balra) a kimenekítés után – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Natalia Uszmanova (balra) a kimenekítés után – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Elmondása szerint körülbelül 50 ember volt a bunkerben és körülbelül 40 a szomszédos óvóhelyen. A nő külön hangsúlyozta, hogy mindannyian saját akaratukból mentek le a bunkerbe, erre senki nem kényszerítette őket. Nagyon erős volt a bombázás, a lövedékek folyamatosan a közelükben csapódtak be.

„Amikor a gránátok becsapódtak, azt hittem, megáll a szívem”

– mondta a nő. A bunker lakói attól is féltek, hogy kisétáljanak friss levegőt szívni. Lent viszont nem volt elég oxigén. Az embereknek a kijárat felé vezető lépcsőkön kellett felmászniuk, hogy találjanak egy helyet, ahol rendesen lélegezhetnek. Ahogy egyre közelebb értek a bombázások, az emberek egyre jobban féltek, és megpróbálták elhagyni az óvóhelyet. Többen kisgyerekekkel indultak el, de a kijáratnál megállították őket, és azt mondták nekik: nem engedik ki őket, mert az orosz katonák lelőnék őket, nem kockáztathatják így az életüket.

Natalia szerint nagy megkönnyebbülést jelentett nekik, amikor férjével együtt elérték az evakuációs buszt. A buszban azt mondta a férjének: „Vaszja, nem kell majd zseblámpával a WC-re mennünk, és nem kell majd zsákot használnunk”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!