Újabb tömegsírt találtak Kijev környékén

2022. április 29. – 22:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Még egy tömegsírt találtak Kijev környékén– írja a BBC Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lengyel lapoknak adott interjúja alapján. Azt is mondta, hogy a korábban kivonuló orosz katonák megpróbálták elfedni a nyomaikat, ezért mobil krematóriumokat is használtak.

„Senki nem tudja pontosan, hány ember halt meg. Ennek lesz következménye, nyomozást indítunk”

– mondta.

Oroszország továbbra is tagadja, hogy atrocitásokat követett volna el a korábban elfoglalt területeken.

Frissítés 23:52:

Cikkünk eredeti verziójában azt írtuk, hogy az elnök szerint 900 holttest volt a sírban. A szóvivője később pontosított: valóban találtak pénteken egy új tömegsírt, de az elnök által említett 900 halott az eddig feltárt tömegsírokban összesen eltemetett holttestek száma.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!