Zelenszkij: Az orosz katonák olyanok, mint a nácik, csak cinikusabbak

2022. április 29. – 23:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Végéhez közeledik a honvédő háborúnk 65. napja. Minden irányból, ahol próbálnak áttörni, visszaverjük a megszállókat”

kezdte szokásos esti beszédét pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Belátja, hogy Harkiv környékén elég rossz a helyzet, de szerinte a védők egyelőre sikeresen helytállnak. Szerinte az oroszok mindent megtesznek, hogy a Donbaszt teljesen élhetetlenné tegyék, ezért ágyúzzák és bombázzák folyamatosan. Attól tart, hogy ha az oroszok sikeresen elfoglalják a területet, akkor ágyúkkal és bombákkal szét fogják lőni, mint Mariupolt.

„A város, ami a régió egyik legfejlettebbje volt, most egyszerűen egy romok közötti, orosz koncentrációs tábor”

– mondta. Szerinte az, amit az oroszok Mariupolban csinálnak, az szinte semmiben nem különbözik attól, mint amit a nácik csináltak Kelet-Európa elfoglalt részein.

„De az orosz katonák még sokkal cinikusabbak, mint a nácik voltak nyolcvan éve. Akkoriban a megszállók nem állították, hogy a mariupoli lakosok és a város védői lőtték halálra magukat ágyúval.”

Kitért a segélycsomagra, amit az amerikaiaktól kapnak, és az egyre erősödő üzemanyaghiányra is. A tenger felől egyelőre nem tudják pótolni a hiányzó készleteket, de felszólította a kormányzati szerveket, üzemanyag-ellátókat és kereskedőket, hogy oldják meg, mert tudja, hogy képesek rá.

Visszatért a brit nagykövet Kijevbe, így már 27 ország képviselete működik az ukrán fővárosban. Ezt egy nagyon fontos diplomáciai gesztusnak tartja, és nagyon hálás érte.

„Továbbra is tart az ENSZ-főtitkár António Guterres látogatása során tegnap becsapódott rakéták miatti törmelék eltakarítása. Sajnos Oroszország ENSZ elleni, szándékos, brutális és megalázó csapása erős válasz nélkül maradt”

– jegyezte meg.

Megemlítette, hogy Oroszország azt akarja, hogy az elfoglalt területek lassan átálljanak a rubelre. Azt mondta, hogy ha így lesz, akkor a további szankciók miatt végül Oroszország szenvedi majd meg.

Beszélt Vera Girich ukrán újságíróról is, aki a csütörtöki, Kijev elleni támadás első megnevezett áldozata volt. Ő a sajtó 23. tagja, aki életét vesztette az invázió kezdete óta.

A beszédét szokás szerint azzal zárta, hogy felsorolta a kiosztott állami tüntetéseket. Három katona posztumusz kapta meg az Aranycsillag Rendjét, a családjuk vette át a kitüntetést.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!