Holtan találták Los Angelesben a Deutsche Bank és Trump kapcsolatára rávilágító informátort

2022. április 28. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Egy középiskola területén találták meg az amerikai kormánnyal együttműködő informátor, Valentin Broeksmit holttestét Los Angelesben – a férfi a Deutsche Bank és Donald Trump amerikai exelnök kapcsolatára világított rá korábban több nyilvánosságra hozott dokumentummal. A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de a rendőrség közlése szerint sem idegen kézre utaló nyomot, sem egyéb gyanús körülményt nem találtak.

A 45 éves férfit, akinek holttestét hétfőn fedezték fel, 2021. április 6. óta eltűntként kezelték, hivatalosan ugyanis akkor látták utoljára, ahogy az autóját vezette. A köztes időben viszont továbbra is aktív maradt Broeksmit Twitter-fiókja, illetve több barátjával is, újságíróval is tartotta a kapcsolatot. A Forensic News egyik oknyomozója, Scott Stedman például januárban is beszélt vele, amikor a német pénzintézet orosz kapcsolatairól adott át dokumentumokat.

Broeksmit mostohaapja, William a Deutsche Bank egyik vezetője volt, tőle örökölte a különböző ügyekben átadott dokumentumokat. Így azokat is, amelyek alapján az FBI nyomozást indított a Deutsche Bank ellen, illetve amik alapján az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága is beidézte őt Trump bankhoz fűződő kapcsolatainak vizsgálata során. A bank hosszú időn át Trump egyik legfontosabb hitelezője volt, többször is ők mentették ki a családot az 1990-es években a különböző csődök után, ám a 2021. januári, a Capitolium elleni támadás után végleg megszakították a kapcsolatot az akkorra már exelnökkel.

Kövess minket Facebookon is!