Szerdán hagyhatja jóvá az Európai Bizottság a jogállamisági eljárást Magyarország ellen

2022. április 26. – 08:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság (EB) várhatóan szerdán hagyja jóvá a jogállamisági eljárás elindítását Magyarországgal szemben – írja a Népszava. Ha minden a tervek szerint halad, Johannes Hahn költségvetési biztos még aznap el fogja küldeni a brüsszeli testület hivatalos írásbeli értesítését a magyar kormány illetékeseinek.

Innentől egy 6-9 hónapos folyamat kezdődik. Ha bebizonyosodik, hogy egyes jogállami normák megsértése miatt közvetlenül sérülnek az EU pénzügyi érdekei Magyarországon, akkor a tagállami kormányok képviselőiből álló tanács az uniós támogatások egy részének felfüggesztésével vagy zárolásával büntethet.

A brüsszeli döntéshozók hangsúlyozzák, hogy az eljárás célja nem Magyarország szankcionálása, hanem a megelőzés, a problémák tárgyalásos rendezése. A levél elküldése nem azt jelzi, hogy az EB már eldöntötte, feltétlenül pénzbüntetést fog kiszabni Magyarországra, írja a Népszava. Johannes Hahn egy pár hete tartott sajtóbeszélgetésen megerősítette: nem terveznek pénzügyi lépéseket, korai összegekről spekulálni, Brüsszel első körben a nemzeti szabályozás EU konform megváltoztatását várja el. Ha szankcióra kerül sor, akkor az eljárást tartalmazó rendelet szerint a pénzmegvonás lehetősége a 2021. január elseje után Magyarországra érkezett uniós támogatásokra vonatkozik.

A magyar választások után két nappal, április 5-én jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, hogy az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmus elindításáról.

Elsősorban a közbeszerzésekkel és az igazságszolgáltatási szervek – például az ügyészség – független működésével kapcsolatban fogalmaztak meg kérdéseket és kifogásokat abban az adminisztratív levélben, amelyet tavaly küldtek az Orbán-kormánynak. Számos ügyről érdeklődtek a Budapest Airport Zrt. tervezett eladásától kezdve az egyetemek alapítványokba történő kiszervezésén át az összeférhetetlenség kockázatáig.

A Népszava úgy tudja: a Budapestnek címzett szerdai levélben az EB ennél kevesebb aggályt fog felsorolni. A mostani írásbeli értesítésben az Európai Bizottság várhatóan fel fogja vetni a közbeszerzések anomáliáit, a mezőgazdasági földeladások visszásságait és az EU Csalás Elleni Hivatalával (OLAF) folytatott együttműködés hiányosságait.

A magyar kormánynak legföljebb három hónapja lesz a válaszadásra. Lengyelországgal szemben nem indítanak eljárást, mivel ott az igazságszolgáltatás rendszerén belül fedeztek fel problémákat – ami viszont nem érinti az uniós költségvetést.

Április 5-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal reagált a mechanizmus elindítására, hogy

Brüsszel hibázik, amikor „ugyanazt a nótát fújja”, mint a magyar baloldal, azt ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!