Washington megerősítette a vasárnapi ukrán-amerikai egyeztetést, a részletek is kiderültek

2022. április 25. – 07:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már szombaton bejelentette, hogy vasárnap Kijevben találkozik majd Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, illetve Lloyd Austin védelmi miniszterrel. Az ukránok láthatóan készpénzként kezelték a találkozót, és arról is hírt adtak, hogy az amerikai miniszterek megérkeztek Kijevbe, Washington azonban nem kommentálta az értesüléseket. Az amerikai külügy végül magyar idő szerint hétfő reggel erősítette meg a találkozó tényét, és az is kiderült, hogy a vasárnapi egyeztetések nyomán

  • a héten megkezdődik az amerikai diplomaták fokozatos visszatérése Ukrajnába,
  • új amerikai nagykövet érkezik az országba a jelenlegi szlovák nagykövet Bridget Brink személyében, így 2019 után ismét be lesz töltve ez a poszt, de a kijevi nagykövetség egyelőre zárva marad,
  • az Egyesült Államok 713 millió dollárnyi támogatást nyújt Ukrajnának és más szövetségeseinek – ebből 322 milliót Kijev kap, a többit pedig más NATO-tagországok, illetve olyan országok között osztják szét, akik fegyverekkel segítették az ukránokat,
  • valamint 165 millió dollár értékben érkezik az ukránok fegyvereivel kompatibilis lőszer az országba,
  • de Blinkenék azt is egyértelművé tették, hogy az amerikai hadsereg továbbra sem fog közvetlenül beavatkozni a háborúba, és az ukrán légteret sem zárják le.
Antony Blinken és Zelenszkij találkozója április 24-én – Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóhivatal / Reuters
Antony Blinken és Zelenszkij találkozója április 24-én – Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóhivatal / Reuters

A CNN beszámolója szerint a két amerikai miniszter durván 90 percet tárgyalt Kijevben az ukrán delegációval, melyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett Dmitro Kuleba külügyminiszter, Olekszij Reznyikov védelmi miniszter és Denisz Monasztirszkij belügyminiszter kaptak még helyet. Austin és Blinken találkozóját állítólag már több mint egy hete tervezték, a két amerikai tisztviselő pedig Lengyelországon keresztül utazott Ukrajnába. A velük utazó újságírókat is itt tájékoztatták, ők nem utazhattak velük Ukrajnába, és nem is számolhattak be a látogatásról, mielőtt annak vége lett volna. Az amerikai külügy és a Pentagon biztonsági okokkal magyarázták a titkolózást.

(CNN / Guardian via AP / Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!