Fémnyilakat találtak a bucsai mészárlás többtucatnyi civil áldozatának holttestében

2022. április 25. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Több tucat civil holttestében fedeztek fel a boncolást végző patológusok és halottkémek apró fémnyilakat, úgynevezett fléchette-eket, írja a Guardian.

A Kijev környékén fekvő várost hetekig tartották az oroszok megszállás alatt, majd amikor az ukrán csapatok újra bevették a várost, több száz civil holttestét találták meg tömegsírokban. Eddig 412 halottról számoltak be az ukrán hatóságok a békeidőben 30 ezres településen – a tömegsírok feltárásáról és a háború súlyos nyomairól részletesen beszámoltunk a Telexen.

A felfedezett tömegsírokból kerültek elő most azok a holttestek is, amelyek fejében és mellkasában találták meg a vékony, szögszerű nyilakat. A törvényszéki orvosszakértők szerint az áldozatok Bucsa környékéről származtak, a városban élő szemtanúk szerint pedig ilyen lövedékeket használt az orosz hadsereg is néhány nappal azelőtt, hogy kivonultak volna Kijev környékéről.

A Guardiannek nyilatkozó fegyverszakértők is megerősítették, hogy fléchette-eket találtak a bucsai holttestekben. A jellemzően 3-4 centiméter hosszú nyilak egy-egy harckocsi vagy tüzérségi jármű lövedékéből kerülhettek ki – egy lövedék ugyanis akár 8000 nyilat is tartalmazhat, robbanáskor pedig egy kúp alakú ívben, nagyjából 300 méteres szélességben és 100 méteres hosszúságban törnek ki.

Nyíllövedék egy donyecki szeparatista harcos kezében még 2014-ben. Ehhez hasonló lövedékeket vetettek be Bucsában is – Fotó: Dominique Faget / AFP
Nyíllövedék egy donyecki szeparatista harcos kezében még 2014-ben. Ehhez hasonló lövedékeket vetettek be Bucsában is – Fotó: Dominique Faget / AFP

A fléchette-lövedékeket az első világháború óta használják ballisztikus fegyverként, nagy számban alkalmazta ezeket az Egyesült Államok a vietnámi háborúban, manapság viszont ritkán fordulnak elő ezek a fegyverek a harctéren. Időszakosan még bevetnek ilyen lövedékeket az izraeli védelmi erők egy-egy műveletnél Libanonban és a gázai övezetben. Az emberi jogi szervezetek hosszú ideje követelik a fléchette-lövedékek betiltását, egyelőre mindhiába:

„Ez olyan gyalogság elleni fegyver, amelyet arra terveztek, hogy áthatolják a sűrű növényzetet, és nagy számban találjanak el vele ellenséges katonákat. Soha nem szabadna bevetni őket sűrűn lakott polgári területeken”

– közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet. Neil Gibson, a brit Fenix Insight fegyverszakértője szerint ilyen fléchette-nyilakat tartalmaznak az orosz hadsereg által használt 122 milliméteres 3Sh1 tüzérségi lövedékek is.

A fléchette-lövedékek mellett az orosz csapatok a világ nagy részén betiltott kazettás bombákat és nagy erejű, irányítatlan bombákat is alkalmaztak Bucsa lakóövezeteiben.

„Nem kell fegyverszakértőnek lenni ahhoz, hogy megértsük: Oroszország semmibe vette a háborúk játékszabályait Bucsában. A várost egy csecsen szafarivá változtatták, és taposóaknákat vetettek be civilek ellen”

– közölte a város polgármestere, Anatolij Fedoruk.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!