Scholz: Ha Putyinnal gazdasági érvek mellett lehetne tárgyalni, el sem kezdte volna a háborút

2022. április 22. – 20:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olaf Scholz német kancellár a Der Spiegelnek adott interjúban arról beszélt, hogy Németország világháborús múltját figyelembe véve nagy jelentősége volt annak, mikor bejelentette, hogy Berlin fegyverekkel látja el Ukrajnát. Scholz elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint pártja, az SPD álláspontja túlságosan kedvező Oroszországgal kapcsolatban.

A nehézfegyverzetet illetően Scholz úgy vélte, „hideg fejjel kell gondolkozni”, hiszen Németország „felelősséget visel Európa békéjéért és biztonságáért”. Noha kritikusai azt gondolják, hogy fél nehézfegyverzetet küldeni, ő úgy foglalt állást: ez „nem félelem kérdése, hanem politikai felelősségvállalásé”. Scholz azt mondta, hogy szerinte az orosz gázhasználat bojkottálása nem vetne véget a háborúnak, ha pedig az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal

„gazdasági érvek mentén lehetne tárgyalni, akkor Putyin el sem kezdte volna a háborút”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!