Biden fegyvereket küld Ukrajnának, és kitiltja az amerikai kikötőkből az orosz hajókat

2022. április 21. – 17:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök egy egész sor új intézkedést jelentett be, amivel az Egyesült Államok segíteni fogja Ukrajnát az Oroszország elleni küzdelmében. Biden szerint a háború „kritikus szakaszához” érkezett, az orosz hadsereg megpróbál területeket szerezni Kelet-Ukrajnában, és ehhez most készítik elő a terepet. Amerika a szövetségeseivel együtt jelenleg azon dolgozik, hogy a segítség a lehető leggyorsabban eljusson Ukrajnába.

Sajtótájékoztatóján az elnök egyebek mellett ezeket az új intézkedéseket jelentette be:

  • egy 800 millió dolláros (kb. 270 milliárd forintos), nehéztüzérséget, drónokat és lőszert is tartalmazó fegyverszállítmányt, amihez jövő héten kér felhatalmazást az amerikai kongresszustól,
  • egy rendeletet, melynek értelmében kitiltják az amerikai kikötőkből az orosz felségjelzésű vagy orosz cégekhez köthető hajókat,
  • 500 millió dollár (kb. 170 milliárd forint) értékben közvetlen gazdasági segítséget Ukrajnának,
  • és egy új, „Unite for Ukraine” (Egységben Ukrajnáért) nevű programot ukrán menekülteknek, aminek segítségével 100 000 ukrán állampolgárt fogadna be az Egyesült Államok.

Biden ezenkívül kétségbe vonta az oroszok ma reggeli bejelentését, miszerint az Azovsztal acélgyár kivételével teljesen elfoglalták Mariupolt. Szerinte ez még „kérdéses”.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!