Németország év végéig fokozatosan le akarja állítani az orosz kőolajimportot

2022. április 20. – 19:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Németország az év végéig fokozatosan leállítja az orosz kőolajimportot – jelentette ki szerdán Annalena Baerbock német külügyminiszter. „Németország teljesen fel fogja adni az orosz energiaimportot” – mondta Baerbock. Nyárra a felére csökkentjük az olajimportot, az év végére pedig 0-ra. Majd a gáz következik, egy közös európai menetrendben, mert az Európai Unió ereje a közös fellépésben van – tette hozzá.

A balti országok külügyminisztereivel tartott rigai sajtótájékoztatón Baerbock megismételte, hogy Németország a nyár végéig fokozatosan megszünteti az orosz szénimportot. A gázimportot hosszabb idő alatt fogják fokozatosan megszüntetni – tette hozzá a zöldpárti politikus.

A német gazdasági minisztérium szóvivője a CNN-nek azt mondta, a lépés része annak a tervnek, hogy Németország teljesen függetlenedjen az orosz energiaimporttól. Április elején Olaf Scholz kancellár azt mondta, szerinte Németország képes lesz még az idén véget vetni a kőolajimportnak, de hozzátette, hogy az orosz gázról való „leszokás” hosszabb időbe fog telni.

(CNN, Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!