Az ukrán külügyminiszter úgy véli, a mariupoli helyzet vörös vonal lehet a tárgyalásokban

2022. április 17. – 18:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dmitro Kuleba vasárnap egy, a CBS-nek adott interjúban beszélt erről, hozzátéve, hogy az oroszok által szorongatott, de a hivatalos ukrán álláspont szerint egyelőre el nem foglalt város helyzete szívszorító. Mint mondta, Mariupol gyakorlatilag már nem létezik, a megmaradt ukrán erőket és civilek egy nagyobb csoportját pedig körülzárta az orosz hadsereg. Azt ő is kiemelte, hogy a védők egyelőre kitartanak, de hozzátette, hogy

az oroszok viselkedéséből azt lehet kiolvasni, hogy eldöntötték, bármi áron a földdel teszik egyenlővé a várost.

Mindez azért jelenthet fordulópontot, mert Zelenszkij korábban arról beszélt, hogy ha az oroszok további háborús bűnöket követnek el, azzal ellehetetlenítik a tárgyalásokat. Kuleba arról is beszélt, hogy még hevesebb harcokra számít az ország keleti felén a következő hetekben és hozzátette, hogy szerinte a légicsapások is folytatódni fognak Kijev környékén és más városokban is.

A külügyminiszter azt is elmondta, hogy örülne, ha Joe Biden amerikai elnök ellátogatna Ukrajnába – egyrészt mert ezzel is kimutatná a támogatását, másrészt pedig mert egy személyes találkozó az ukrán és az amerikai elnök között újabb fegyverszállítmányok előtt nyithatná meg az utat, és a konfliktus tárgyalásokkal történő megoldásáról is egyeztethetnének. A tárgyalások kapcsán Kuleba arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben ugyan zajlottak egyeztetések, de nem a külügyminisztériumi szinten, azaz inkább szakértői beszélgetések zajlanak, a magasabb tisztviselők között nincs kapcsolat. A teljes beszélgetést itt lehet visszanézni.

(Sky News / CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!