Orosz légicsapás érte azt az ukrán fegyvergyárat, aminek a rakétáival lelőhették a Moszkva hadihajót

2022. április 15. – 20:43

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz rakétacsapások értek egy Kijev melletti fegyvergyárat, ami a Moszkva haditengerészeti zászlóshajójának feltételezett elsüllyesztéséhez használt Neptun rakétákat gyártotta. (Azért csak feltételezett, mert arról, hogy a hajó hogyan süllyedt el, mindkét fél mást állít.)

A kijevi nemzetközi Zsulianyi repülőtér közelében lévő Vizar gyár üzeme és adminisztratív épülete komolyan megrongálódott az orosz rakétacsapások miatt. Ez volt az első nagyobb orosz csapás az ukrán főváros környékén több mint két hét óta.

„Öt találat volt. Az alkalmazottam az irodában volt, őt fellökte a robbanás” – mondta Andrej Sizov, egy közeli faműhely éves tulajdonosa az AFP-nek. „Megfizettetik velünk a Moszkva hajó elpusztítását” – mondta.

A kijevi regionális kormányzó közölte, hogy ma még legalább két orosz csapás történt, de nem közölt részleteket az elszenvedett károkról vagy az esetleges áldozatokról.

Oroszország már korábban bejelentette, hogy Kalibr tengeri bázisú, nagy hatótávolságú rakétákkal találta el a gyárat, ami az ukrán állami fegyvergyártó, az Ukroboronprom szerint Neptun rakétákat gyártott.

(Guardian)

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!