A „szíriai mészáros” néven emlegetik az orosz erők új parancsnokát

2022. április 12. – 14:26

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány napja írtunk arról, hogy már egy másik parancsnok vezeti az orosz offenzívát. Alekszandr Dvornyikov tábornok központi szerepet játszott a szíriai orosz harci műveletekben is. Most a brit Sky gyűjtött össze egy válogatást arról, hogy milyen következményei lehetnek a váltásnak.

„A kinevezése azt jelzi, hogy Putyin hónapokig, ha nem évekig folytatni akarja ezt a konfliktust” – mondta James Stavridis nyugalmazott amerikai tengernagy az NBC-nek. Dvornikov tábornok kinevezése kísérlet arra, hogy megtörjék az ukrán nép lelkét – figyelmeztetett. Az admirális szerint Dvornyikov felelős például az aleppói pusztításért is. Stavridis szerint Dvornyikov vezetésével az oroszok Szíriában kínzóközpontokat is működtettek, a katonák nem riadtak vissza a nemi erőszaktól, és mérgesgázokat is bevetettek. „Ő a legrosszabbak legrosszabbika” – fogalmazott az amerikai tiszt.

Putyin és Dvornyikov 2016-ban – Fotó: Alekszej Nikolszkij / SPUTNIK VIA AFP
Putyin és Dvornyikov 2016-ban – Fotó: Alekszej Nikolszkij / SPUTNIK VIA AFP

Eddig Oroszország ukrajnai inváziójának „lényegében három egymással versengő hadműveleti parancsnoka volt” – mondta az NBC-nek Mark Galeotti, a Royal United Services Institute vezető munkatársa. Hozzátette: „ezt a háborút valójában nem a tábornokok, hanem a kémek kezdték. Putyin és egy maroknyi volt KGB-s szövetségese irányította a folyamatot.” Aztán szerinte felismerték, hogy ez nem működik.

Dvornikov tábornok előléptetése egy szélesebb körű átalakítás része, Oroszország felhagy a háromfrontos harccal, és helyette Donbaszra koncentrál, ami Galeotti szerint „sokkal ésszerűbb és elérhetőbb cél”.

(Sky)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!