Ruszin-Szendi Romulusz: Felkészülünk a legrosszabbra is

2022. április 11. – 18:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Áder János hétfőn utoljára fogadta államfőként a Magyar Honvédség parancsnokát, Ruszin-Szendi Romuluszt. A mintegy másfél órán át tartó megbeszélés után Ruszin-Szendi a Sándor-palota Tükör-termében tartott sajtótájékoztatót. Itt azt mondta, a köztársasági elnök felkérésére adott jelentést arról, hogy a magyar katonák milyen feladatokat hajtanak végre Magyarországon. Kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború miatt az ország keleti térségébe átcsoportosított erők elsősorban a rendőri erőket támogatják, de közben „felkészülünk a legrosszabbra is”.

Fontos célnak nevezte, hogy megnyugtassanak minden magyar embert: „ha baj történne”, számíthatnak a magyar katonákra. Arról is beszélt, hogy a magyar katonák továbbra is ott vannak a déli határon, valamint több országban is szolgálatot teljesítenek azért, hogy „a szövetségesi kötelezettségeiknek is eleget téve próbáljanak békés és biztonságos környezetet teremteni a világban”. Ruszin-Szendi beszámolt Áder Jánosnak a jövőbeli tervekről is, köztük az orosz-ukrán háború miatt Magyarországra települő NATO-erők érkezéséről. Kérdésre válaszolva azt mondta: ennek még folyamatban van a tervezése.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!