A szlovák házelnök szerint Orbán fenyegetést jelenthet Szlovákiára egy sikeres orosz agresszió esetén

2022. április 11. – 05:49

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, a Sme Rodina koalíciós kormánypárt vezetője egy tévéműsorban azt mondta, az orosz agresszió aláásná azt a nemzetközi rendszert, amely szuverenitást garantál Szlovákiának. Szerinte ezt Orbán Szlovákia ellenében használná ki, aki felparcellázná Szlovákiát. „Nagy-Magyarországról beszélnek, ingatlanokat vásárolnak itt, útleveleket adnak ki. Ez nem vicc” – mondta Kollár a vitaműsorban, amelyben mellette Robert Fico exminiszterelnök volt a másik vendég.

A Ma7.sk szerint Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt a vasárnap déli televíziós vitában.

Menczer Tamás külügyi szóvivő a Facebookon közölte, hogy „a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke valószínűleg elnézte a naptárat, tisztelettel felhívjuk Boris Kollar figyelmét arra, hogy a XXI. században élünk.” A poszt azzal folytatódik, hogy sokat dolgoztak azért, hogy Magyarország és Szlovákia együttműködése folyamatosan fejlődjön, azzal mindkét ország jól járjon. „Szép eredményeket értünk el együtt, és készen állunk arra, hogy kapcsolatainkat tovább építsük az Európai Unió keretein belül, melynek már régóta mindketten tagjai vagyunk.”

Kollár ingatlanvásárlásról szóló mondatai arra az októberi hírre utalhatnak, hogy a magyar kormány titokban vásárolt értékes ingatlanokat Szlovákiában. Akkor a szlovák külügyminiszter magyarázatot kért Szijjártó Pétertől. Ivan Korčok azt állította, a sajtóból értesült a magyar ingatlanvásárlásokról, és azt kérte, a magyar állam hasonló lépéseibe vonják be a szlovák felet is, és a magyar kormány további, Szlovákia területén megvalósuló programjairól is tájékoztatást vártak. A magyar kormány ezután visszavonulót fújt, és azt mondta, mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós (kb. 140 milliárd forintos) befektetési alapot, amely segítségével határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!