Öt napja nem tud eljutni Mariupolba a Vöröskereszt

2022. április 10. – 10:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába próbálkoznak vele, nem tudnak öt napja eljutni Mariupolba a Vöröskereszt dolgozói, ezt a szervezet egyik képviselője mondta a Skynak. Legutoljára sikerült 20 kilométerre megközelíteni a kikötővárost, azonban a folyamatos harcok miatt végül visszafordultak. Útközben viszont összegyűjtötték azokat az embereket, akik a városból menekültek. Végül egy kisebb, kb. ezerfős konvojjal érkeztek vissza Zaporizzsjába.

A Vöröskereszt dolgozói többször is próbálkoztak, de annyira veszélyes a helyzet Mariupol körül, hogy nem tudtak volna biztonságosan bejutni az oroszok által folyamatosan bombázott településre.

Fotó: Leon Klein / 2022 Anadolu Agency
Fotó: Leon Klein / 2022 Anadolu Agency

A szervezet szóvivője szerint Mariupolban továbbra sincs étel, víz és fűtés sem, saját maga pokolinak nevezte az ottani állapotokat. Arra is kitért, hogy pénteken rakétatámadást érte Kramatorszkban a vasútállomást, ahol legalább ötven civil életét vesztette. Mindannyian menekülni szerettek volna a városból, és a vonatukra vártak, amikor becsapódott az orosz rakéta. Emiatt szerinte sokan már nem is mernek vonattal menekülni, hanem inkább autóba ülnek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!