Zelenszkij a bukaresti parlamentben: Ha nem állunk ellen, egész Ukrajnában azt tennék, amit Bucsában tettek

2022. április 4. – 22:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közösen kell megvédenie az európaiaknak Ukrajnát, mert most dől el Közép-Európa további sorsa és biztonsága – mondta Volodimir Zelenszkij a romániai parlamenthez intézett videóüzenetében. Az ukrán elnök hétfő délután csatlakozott be a parlament ülésére, beszédét pedig a Transtelex szemlézte.

Zelenszkij a beszéd elején képeket mutatott a bucsai mészárlásról, ahol közel 300 civilt öltek meg a megszálló orosz csapatok. Igaz, az elnök szerint a halálos áldozatok száma sokkal magasabb, mint azt korábban becsülték. „Ukrajnát ukrántalanítani és európátlanítani akarják. A RIA Novosztyi cikke azt is megírta, hogy a lakosságot meg kell ölni. Mindez az orosz hivatalos hírügynökség honlapján jelenik meg, ahol semmi sem megy át cenzúra nélkül” – mondta Zelenszkij a cikkről. ami azt fejtegeti, mit kellene kezdenie az oroszoknak Ukrajnával.

„Ha nem álltunk volna ellen, egész Ukrajnában azt tették volna, amit Bucsában tettek.”

Az elnök szerint az orosz vezetés elvesztette a kapcsolatot a valósággal – akárcsak az egykori román kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu. Zelenszkij arról is beszélt, hogy „Románia és román cégek is részt vesznek majd” a háború utáni újjáépítésben, és szeretnék kibővíteni a párbeszédet a nemzeti kisebbségek védelme érdekében. „A jövőnk közös lesz, egy európai családban” – zárta beszédét Ukrajna elnöke.

Volodimir Zelenszkij beszédéről és a bukaresti parlament üléséről bővebben is olvashat a Transtelexen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!