Zelenszkij is Bucsában járt

2022. április 4. – 15:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felkereste az ukrán főváros, Kijev melletti Bucsát, ahol hétfői ukrán médiajelentések szerint már 340 civil holttestét találták meg az orosz erők kivonulása után. Zelenszkij újból hangsúlyozta, hogy az orosz katonák háborús bűnöket és népirtást követtek el Ukrajnában, és sokkal nehezebb lesz így tárgyalni Moszkvával. A BBC kérdésére, hogy lehetséges-e még a békéről tárgyalni Oroszországgal, azt mondta: „Igen, mivel Ukrajnában békének kell lennie. Európában vagyunk a 21. században. Folytatni fogjuk a diplomáciai és katonai erőfeszítéseinket is.”

A Guardian szerint arról is beszélt, hogy több ezer olyan ukránról tudnak, akiket meggyilkoltak, megkínoztak, levágták végtagjaikat, nőket erőszakoltak meg, gyerekeket öltek meg.

Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP
Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP

Vitalij Klicsko kijevi polgármester horrorfilmekben látott képekhez hasonlította a Bucsában és a közeli Irpinyben talált holttestekről látott képeket. „Sajnos, ezek nem filmekből vannak. Ez a valóság, ez a szörnyű valóság, amikor civileket látunk a hátuk mögött összekötött kézzel” – mondta a BBC szerint. Nem érti, hogy tehet ilyet bárki, de szerinte több ukrán városban is hasonlók történtek. „Az agresszornak meg kell fizetnie ezért, súlyos árat kell fizetnie több ezer ukrán életéért” – mondta.

Vasárnap a kijevi polgármester testvére, Volodimir Klicsko is Bucsában járt, és videón mutatott az utcán fekvő holttesteket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!