Putyint éltető hangulatban választhatják újra Aleksandar Vučić elnököt Szerbiában, de vannak nyitott kérdések is

Szerbiában 2022. április 3-án széleskörű (parlamenti, elnöki és részben önkormányzati) választásokat tartanak. Ezt a parlamenti választást eredetileg 2024-re tervezték. A legutóbbi, 2020-as választást azonban a reménytelen helyzetben levő ellenzéki kihívók közül sokan bojkottálták. Aleksandar Vučić elnök és pártszövetsége, amelyet a Szerb Haladó Párt (SNS) vezet, pedig csak még nagyobb hatalmat szerzett.

Ám ezzel egy kicsit „túlnyerte” magát, hiszen a Nyugat szemében elég ciki volt egy gyakorlatilag ellenzék nélküli parlament. A bojkottot viszont vélhetően a kihívók is megbánták, mert így az elmúlt években még kevesebb megjelenési lehetőség és pénzügyi forrás jutott nekik, gyakorlatilag csak az „utcai” politizálás maradt.

Így egyfelől az elnök meg tudta indokolni, az ellenzék pedig el tudta fogadni, hogy érdemes előrehozott parlamenti választásokat tartani. A vasárnapi parlamenti voksoláson 19 pártlista indul, az elnökválasztáson pedig 8 jelölt, és több helyen tartanak önkormányzati választásokat is, így Belgrádban is.

A szerb választásokról Németh Ferenccel, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Balkán-kutatójával, valamint szerbiai magyar és szerb civilekkel beszélgettünk.

Különbségek, hasonlóságok, tétek

A hazai és a szerb választások között sok az analógia, de vannak érdemi különbségek is.

• Mindkét országban bőven vannak indulók, de ahogy a 2010 óta regnáló Orbán Viktor miniszterelnöknek, úgy a 2012 óta különböző pozíciókban hatalmon lévő Aleksandar Vučić elnöknek is alapvetően egy közös ellenzéki összefogást, vagyis egy viszonylag egységes kihívót kell legyőznie. Itthon a választás előtt ez a verseny még nyitottnak mondható, Szerbiában azonban valójában csak Vučićék győzelmének a mértéke a kérdés. A két államfő amúgy kifejezetten jóban van, ezt legutóbb a Budapest-Belgrád vasút egy szakaszának átadásán is deklarálták.
• Előzetesen úgy tűnik, hogy, a még magyar szemmel nézve is megdöbbentő propagandatúlsúly mellett Szerbiában a regnáló elnök győzelme sincs veszélyben, a kérdés csak az, hogy már az első körben meglesz-e az abszolút túlsúly.
• Mindkét országban választási téma lett Oroszország, de amíg Magyarországon inkább csak a „kommenthadsereg” között vannak nyíltan oroszpárti hangok, addig Szerbiában nagyjából mindenki „putyinista”.
• A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magyar pártnak most 9 mandátuma van a parlamentben, de az egységesen szavazó magyarok ezt csak az ellenzéki bojkott miatt érték el, 2022 biztosan visszaesést hoz majd a magyar mandátumok számában.
• Mindkét választás során botrányok előzték meg a nem Szerbiában (illetve a nem Magyarországon) élő szavazók kérdését is, itthon az erdélyi, vajdasági, Szerbiában a boszniai szavazók körül alakult ki púrparlé.

A parlamenti választás

A szerb parlamentben 250 képviselői hely van, vagyis a többséghez 126 mandátum megszerzése szükséges. A választásokon 19 pártlista indul. A szerb választást még két érdekesség befolyásolja,

• egyrészt van egy női kvóta, minden listán legalább 40 százaléknyi nőnek is szerepelnie kell;
• másrészt adott egy 3 százalékos bejutási küszöb is, ami azonban kicselezhető.

Ha ugyanis egy párt etnikai (kisebbségi), akkor számára nincsen küszöb. Ráadásul kevesebb előzetes ajánló aláírásra van szükség, így aztán rengeteg nemzetiségi formáció indul el. Szerbiában valóban bőven vannak nemzetiségek, de még a valós jelenlétnél is erősebb emiatt a nemzetiségi képviselet, rendre indulnak magyarok, albánok, montenegróiak, romák, oroszok, bosnyákok, vlachok.

Az óriási szerb diaszpóra is szavazhat, de ez a részben kormánykritikus közösség sokkal nehezebben jut voksolási lehetőséghez, mint itthon. Nincs levélszavazás, a nyugatiakat adminisztratív szabályok is akadályozzák, a közeliek (például a koszovóiak) az ellenséges környezetben ütköznek szervezési nehézségekbe.

Kik indulnak?

Szerbiában nehéz olyan fogalmakat pontosan pártokhoz párosítani, hogy bal, jobb, progresszív, konzervatív. Abban szinte mindenki egységes, hogy eléggé nacionalista, de még ehhez képest is sok a közös elem, például senki

• nem szeretne NATO-tag lenni,
• nem ítéli el Oroszországot (felmérések szerint a szerbek Oroszországot tartják a legbarátibb nagyhatalomnak, kétharmaduk pedig jó véleménnyel van az orosz elnökről);
• nem fogadja el Koszovó függetlenségét, viszont támogatja a boszniai szerbek minden akcióját,
• de a legtöbb induló ráadásul amolyan „őfelsége ellenzéke”, vagyis valójában nem igazán kritikus a rendszerrel, vagy legalábbis a fennálló, sok korrupcióval terhelt gazdasági szisztémát nem változtatná meg, legfeljebb mást ültetne a piramis, vagyis a tápláléklánc tetejére.

Ami az esélyeket illeti, Németh Ferenc szerint a legfontosabb erő, az SNS Szerb Haladó Párt biztosan győzni fog, egyedileg is vélhetően 45-57 százalékot kap. Ráadásul ez a párt csak a vezető erő, ehhez kapcsolódnak a koalíciós partnerei, például az említett VMSZ.

Aleksandar Vučićnak valójában csak két olyan kihívója van, amely valóban rendszert is váltana, a korrupció és a szervezett bűnözés ellen is harcolna.

Az Egységes Szerbia egy nagyon vegyes ellenzéki tömörülés, balközép, jobbközép, jobboldali pártok is vannak benne, ez a szövetség 14-17 százalékra számíthat. Az indulásukkal a hagyományos ellenzéki pártok vissza fognak térni a parlamentbe, de semmilyen valós politikacsinálási folyamatban nem fognak tudni aktívan részt venni. Mellettük indul még egy viszonylag nyugatos, magát zöldnek mondó tömörülés, a Moramo (Muszáj) is.

A többiek között az említett nemzetiségi pártok és olyan egészen extrém szélsőjobboldali csoportosulások vannak, mint Vojislav Šešelj Szerb Radikális Pártja, illetve mindenféle más „patrióta” szervezet. Nekik nincs túl sok esélyük, mert a Szerb Haladó Párt az elmúlt években nagy sikerrel vonzotta magához a jobbos szavazókat. Igaz, most elég jelentős oroszpárti tüntetések is voltak Belgrádban, lehet, hogy ebből azért profitált pár mandátumnyi helyet egy-egy szélsőséges erő.

A parlamenti bejutási küszöb közben a két évvel ezelőtti ötről három százalékra csökkent.

A magyar VMSZ, Pásztor István pártja biztosan kevesebb mandátumhoz fog jutni, mint 2020-ban. Lehet, hogy a magyarok nominális támogatása nem csökken, de mivel az ellenzéki szavazók ezúttal nem fognak távol maradni a voksolástól, mint 2020-ban, a párt támogatása inkább csak a megszokott 4-5 mandátumhoz lehet elég.

Elnökválasztás

Az elnökválasztáson sem lehet meglepetésre számítani, borítékolható, hogy ismét Vučić lesz a befutó – véli Németh Ferenc. A szerb elnököt kétfordulós rendszerben választják meg, a leendő elnök mandátuma öt évre szól, de mindenképpen csak két ciklusra korlátozódik.

A vélt politikai szimpátia miatt eléggé különböző eredményeket prognosztizáló közvélemény-kutatók előrejelzései szerint inkább csak az a kérdés, hogy Vučić elnök már az első körben megszerzi-e újra az elnöki posztot, vagy még egy kört kell várnia. Még az olyan felmérésekben, ahol 26-30 százalék a bizonytalanok aránya, ott is 45-57 százalékot mérnek neki. A szóba jövő kihívók közül már többen visszaléptek, vagy végül nem vállalták az indulást, a megmaradt 8 jelöltből a mérések alapján még hárman emelkednek ki,

• a horvátországi Kninben született Zdravko Ponoš tábornok, volt vezérkari főnök, aki korábban Vuk Jeremić szerb diplomata, volt külügyminiszter kampányfőnöke is volt, őt 14-20 százalékra mérik;
• Biljana Stojković, az említett Muszáj zöld választási tömörülés jelöltje, aki diáktüntetésekkel lett ismert és népszerű, a Belgrádi Egyetemen biológiát tanít, ő úgy 6-10 százalékot kaphat;
• végül a szélsőjobboldali Milica Đurđević áll még nagyobb szavazatszám esélyével csatasorba, őt nagyon különbözőképpen mérik a kutatók, de van, ahol nála is két számjegyű százalék szerepel.

Belgrád vezetése is eldől

Végül önkormányzati választást 12 helyen tartanak, ezek közül Belgrád a legizgalmasabb, nemcsak azért, mert ez a főváros, de azért is, mert bár itt is az SNS győzelme várható, de akár meglepetés is érheti a pártot.

Mint más közép-európai fővárosokban (gondoljunk Budapestre, vagy Bécsre), Belgrádban is jellemzőbb a kevésbé konzervatív, nyugatosabb, baloldali politikai gondolkodás, a legutóbbi választáson, amikor az ellenzék bojkottra szólított fel, itt volt a legalacsonyabb a részvételi arány.

Ráadásul idén januárban, amikor egy alkotmánymódosításról szóló népszavazást tartottak, Belgrádban (és egy másik nagyvárosban, Niš-ben) volt a legkisebb a központi akarat támogatottsága.

Ki lesz a nagy finanszírozó?

Ha a konkrét választások felől egy kicsit elmozdulunk a szerb közélet nagy kérdései felé, az országot belülről ismerő szerb forrásaink elmesélése szerint az orosz-ukrán háború nagyon hasonló kérdéseket vetett fel, mint Magyarországon. Talán annyi különbséggel, hogy a szerbek nyíltan tüntettek Vlagyimir Putyin mellett, és még az volt a legmérsékeltebb hang, hogy

„nem értjük, hogy amennyiben Ukrajna megtámadása miatt ilyen hangos az EU, miért nem álltak ki mellettünk, amikor a NATO bombázott minket?”

(A helyzet különbözőségéről és az egykori balkáni tisztogatásokról, humanitárius helyzetről most nem emlékezünk meg részletesebben.)

Mint hallottuk, a kevés nyugatorientált szavazónak és közéleti szereplőnek sokkoló volt, hogy a háború mennyire élesen megmutatta, hogy a szerbek többsége milyen szinten ellenséges a nyugatos gondolkodással. Szerbia természetesen hagyományosan oroszbarát (még az ellenzéki pártok sem lépnek ki ebből a narratívából), a Vučić-közeli média évek óta önti magából a putyinista propagandát, a háború nem is ebben hozott változást, hanem abban, hogy az országnak oly fontos külső forrásokat a jövőben biztosítani tudja-e majd, a most éppen háborúzó nagy testvér.

Szerbiában eléggé jellemző az a nyílt (bináris) pénzügyi logika, hogy ha egy partner ad pénzt, akkor jó barát, ha nem ad pénzt, akkor nem érdekes. Oroszország kiesése esetén a jövőben ilyen pénzügyi támogató lehet Kína, de lehetne az Európai Unió (és az uniós források) is.

Ám, ha nem a források oldaláról közelítünk (annak persze mindenki örülne), hanem valamilyen közéleti kérdésben kérdezik meg a szerbeket, az látszik, hogy az EU-párti szavazók legfeljebb az ország ötödét teszik ki, noha Szerbia EU-tagjelölt, és gazdaságilag függ az uniótól. Azt például, hogy Szerbiának is csatlakozni kellene az unió oroszellenes szankcióihoz, csak 15 százalék támogatná. Ugyanakkor az ENSZ-ben Belgrád mégiscsak igennel szavazott az orosz agressziót elítélő határozattervezetre.

A megdöbbentő közélet

Említettük, hogy a sok kérdésben szinte teljesen egységes szerb közéletben még a legprogresszívabb jelöltek, a kisebbségi képviselők, az emberi jogi ügyvédek felől sem hallani Putyint elítélő hangokat, vagy bármi nyitottságot egy Koszovót valamiképpen elfogadó javaslattal kapcsolatban. Aki ugyanis ilyet mondana, azonnal elvágná magát a szavazók többségénél.

A szerb közélet hangulatát kívülről nem is nagyon lehet megérteni. Ahogy a helyiek mesélik, az elmúlt tíz évben a propagandamédia toxikus hatású volt az agyakra, és ezt a mérgezőségét nehéz leírni. Szerbiában például nagyon fontosak az országos tévéadók reggeli beszélgetős műsorai. Emberek milliói nézik a legfontosabb, általában már hajnaltól sugárzott műsorokat, amelyben csupa elnököt támogató műsor és megszólaló követhető.

Amúgy azt a kavalkádot, amit hallani, a Monty Python is megirigyelné, olyan emberek jelennek meg újra a képernyőn, akik Slobodan Milošević idejében voltak propagandisták, titkos ügynökök, vagy rosszabb esetben csetnikek és más háborús bűnösök, de olykor volt kommunisták is, akik egy párhuzamos univerzum sci-fibe illő szerb őstörténeteivel, vagy zavaros geopolitikai magyarázatokkal traktálják a nézőket.

Oligarchák kezébe

A két nagy és népszerű tévé az elnököt támogató oligarchák kezében van. A TV Pink Željko Mitrović zeneipari cégekkel, illetve repülőtársasággal is rendelkező médiavállalkozó tulajdona. Míg a TV Happy Predrag Ranković tévéje, akit az Invej befektetői csoporttal, de bűnözői körökkel is rendre összefüggésbe hoznak. Ő egyszer meg is sebesült egy merényletkísérlet során, de túlélte.

Ezek a nagy médiák, de a pár gazdag üzletember kezében koncentrálódó helyi csatornák talán még rosszabbak, még elfogultabbak.

„Egész nap megy a Nyugat-ellenes propaganda, még az a csoda, hogy 15 százaléknyi ember egyáltalán követné a nyugati szankciókat.”

– mesélte egy forrásunk.

Ennek, a szerb történelmet szó szerint újraíró csapatnak nincsenek igazán elvei, ez inkább egy nagyon széles gazdasági érdekcsoport. Képviselőik könnyen váltanak politikai véleményt, és ezt a szélkakas-mentalitást igazán nem rója fel senki nekik.

„Nem az a szöveg, hogy hazudtak, hanem az, hogy ravaszak, mint a róka, ami szükséges politikai erény. Nálunk mindig is voltak tabuk, az átkosban Tito marsall, a Jugoszláv Néphadsereg és az államalkotó népek barátsága volt kikezdhetetlen, ma csak az tartja össze a regnáló elitet, hogy a korrupción alapuló gazdasági összefonódás nem téma, azt nem kell megváltoztatni.”

El lehet menni

Akiknek pedig ez nem tetszik, azoknak most nagyjából egy lehetősége maradt – véli egy szerb forrásunk,

Belgrádban vehet egy 30 eurós repülőjegyet, és elmehet Frankfurtba, Berlinbe, vagy Stuttgartba.

Vagyis aki nem fogadja el ezt a szélsőségesen központosított és modernitástagadó rezsimet, ők landolnak Németországban, Ausztriában, Svédországban, Svájcban és Franciaországban. A felsorolt országokban már mindenhol 100 ezer fő feletti szerb létszám található, Németországban dolgoznak a legtöbben, 700 ezren. Ők évente 3-5 milliárd dollárt utalnak haza, ami nagyban segíti az otthoniak fogyasztását.

Mindezért – vélik a „nyugatosok” – nagyrészt a 2012-ben hatalomra kerülő Szerb Haladó Párt és Vučić okolható, aki immár tíz éve meghatározza a szerb politikai életet, öt éve elnökként, de előtte volt miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes is.

Ha megnézzük a pártok kampányszlogenjeit (Szerbia nem eladó, Együtt a szerb zászló alatt, Szerbia szívével mozdulunk), a kampányt nagyon áthatja a szerb öntudat. Ebbe olykor az ellenzék megpróbál kritikus hangon közelíteni, de ez rendre sikertelen.

Ahogy egyik beszélgetőpartnerünk mondja

Politikai fordulat, vagy konszolidáció ilyen hangulatban nem lehetséges, a szerb helyzetet nem lehet egy politikai pártnak megváltoztatnia, ezen csak egy forradalom segíthetne, de ha bárki erőszakos cselekményekbe fogna, az egy még radikálisabb, még nacionalistább erő lenne. Akinek vonzó az EU, annak tényleg csak a WizzAir és a Ryanair maradt.