Egy héttel a francia elnökválasztás előtt tartotta meg első és egyetlen nagygyűlését Macron

2022. április 2. – 22:48

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt a szélsőségek elleni mozgósításra kérte a választókat Emmanuel Macron francia elnök és egyben elnökjelölt szombaton, az első és egyetlen választási nagygyűlésén – írja az MTI.

Az eseményre 35 ezren gyűltek össze Európa egyik legnagyobb sportlétesítményében, a Párizshoz közeli Nanterre városában található Défense Aréna stadionban. Macron két és fél órás beszédet tartott a francia tévékommentátorok szerint a Super Bowlt idéző hangulatban. „A projektünkből lett az eredményünk. Megcsináltuk! A haladás küzdelme a befelé fordulással szemben, a patriotizmus és Európa küzdelme a nacionalizmusok ellen. Ilyen egyszerű a választás áprilisban” – mondta.

Az elnökválasztási kampányt gyakorlatilag félbeszakította az orosz–ukrán konfliktus, amelyben Macron diplomáciai közvetítői szerepelt vállalt, és ennek köszönhetőn eleinte nőtt a népszerűsége. Erről ebben a cikkben írtunk részletesen. A többi 11 elnökjelölt viszont már korábban megkezdte a kampányát és nagygyűléseket tartott, miközben az államfő – amióta március elején hivatalosan is bejelentette, hogy újra elindul az elnöki székért –, csak néhány lakossági fórumon vett részt.

Az Elabe közvélemény-kutató intézetnek a BFM hírtévében szerdán közzétett felmérése szerint Macron 28 százalékkal végezne az élen az első fordulóban Marine Le Pen előtt, aki a szavazatok 21 százalékára számíthatna, ha most tartanák a választást. A Nemzeti Tömörülés jelöltjeként induló Le Pen márciusban fokozatosan emelkedett ki a többi jobboldali jelölt, Eric Zemmour publicista és Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje közül, akikkel sokáig szoros versenyben volt a második helyért. Ahogy néhány nappal ezelőtti elemzésünkben is írtuk, az idei elnökválasztás a szélsőjobboldal belső harcáról is szól.

A második fordulót illetően 2017-ben ugyanebben az időszakban Le Pen 40-41 százalékon állt, jelenleg 46-47 százalékon, ami jelentős javulás – hívta fel a figyelmet Jérome Fourquet politológus péntek este a France5 köztévében. Le Pen öt évvel ezelőtt végül 34 százalékot ért el a második fordulóban a 66 százalékos támogatottságot kapott Macronnal szemben.

Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a második fordulót április 24-én rendezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!