Olasz miniszterelnök: Putyin szerint a helyzet még nem érett meg a tűzszünetre

2022. március 31. – 13:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mario Draghi olasz miniszterelnök szerdán beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, erről számolt be egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Draghi szerint Putyin azt mondta, még nem érettek meg a tűzszünet feltételei, és egy Putyin–Zelenszkij találkozóról is korai lenne még beszélni.

Putyin azt is mondta Draghi szerint, hogy a jelenlegi gázszerződéseket továbbra is érvényesnek tekintik, és az európai cégek továbbra is fizethetnek euróban vagy dollárban. Ez azért újdonság, mert korábban Putyin azt mondta, hogy rubelben fogják elkérni a gáz árát, amit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke határozottan elutasított.

„Én úgy értelmeztem, de lehet, hogy tévedek, hogy a kifizetés átváltása az Orosz Föderáció belügye”

– mondta most Draghi.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!