Több mint 12 millió font adomány gyűlt össze azon a brit segélykoncerten, ahol Ed Sheeran is fellépett

2022. március 30. – 11:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 12 millió font (5,3 milliárd forint) gyűlt össze az ukrajnai háború áldozatai javára a kedden Birminghamben megrendezett segélykoncerten, amelyen Ed Sheeran és Camilla Cabello mellett az Eurovíziós Dalfesztivál 2016-os ukrán nyertese, Jamala is fellépett. A Concert for Ukraine elnevezésű adománygyűjtő rendezvényen Nile Rodgers & Chic, Snow Patrol, a Manic Street Preachers és Emeli Sande is színpadra lépett.

A koncert egyik csúcspontja volt az a bejátszás, amelyben Ilja Bondarenko, egy fiatal hegedűvirtuóz egy kijevi pincéből bejelentkezve játszott el egy ukrán népdalt a világ minden tájáról vele együtt zenélő 94 hegedűssel együtt.

A nézők a tévéközvetítés alatt küldhettek adományokat. A szervezők szerint a koncerttel 12,2 millió fontot sikerült összegyűjteni. Az összeget a brit Katasztrófavédelmi Vészhelyzeti Bizottság – a brit jótékonysági szervezetek ernyőszervezete – számára utalják át az ukrajnai háború áldozatainak megsegítésére.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!