Telegraph: Több mint 600 állítólagos FSZB-ügynök adatait tartalmazó listát tettek közzé ukrán tisztviselők

2022. március 29. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna közzétett egy több mint 600 állítólagos FSZB-ügynök személyazonosságát tartalmazó listát – írja a Telegraph. Az ukránok szerint a listán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak, az FSZB-nek dolgozó 620 ügynök személyes adatai szerepelnek, többek között útlevél- és telefonszámok, sőt, még az ivási szokásaik is.

A lista szerint az egyik állítólagos FSZB-ügynök Skype-felhasználóneve tartalmazza a „jamesbond007”, valamint a „DB9” karaktereket, utalva James Bond ikonikus Aston Martinjára. Egy másik ügynök állítólag szereti a „prémium kategóriás autókat”, míg egy harmadik nagyivó, aki „rendszeresen megszegi a közlekedési szabályokat”. Az ukrán tisztviselők azzal is megvádolták a kémeket, hogy „bűnözői” tevékenységet folytatnak Európában, bár erről több részletet nem közöltek.

A Telegraph hangsúlyozza, hogy nem tudták független forrásból ellenőrizni a lista hitelességét. Ha azonban megerősítést nyer a lista valódisága, az komoly kellemetlenséget okozna Moszkvának, ugyanis számos ügynökük kompromittálódhat. Ukrán tisztviselők nem közölték, hogyan jutottak hozzá a listához. Aric Toler, a Bellingcat oknyomozó honlap kutatója azt mondta, úgy tűnik, az adatok egy része egy korábbi, érzékeny orosz hírszerzési adatok kiszivárogtatásain alapulhat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!