Szinte teljesen visszafoglalták az ukránok a Kijev közelében lévő Irpiny városát

2022. március 29. – 19:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Irpiny közel 95 százaléka ukrán ellenőrzés alatt áll, közölte az ukrán hadsereg egyik parancsnoka, Olekszandr Szirszkji.

A Kijev közelében fekvő város a harcok egyik forrópontja volt, számos légicsapást is elszenvedett, de most újra ukrán kézen van, ahogy Kijevben és a régió többi részén is visszavettek területeket az ukránok.

„Az általunk ellenőrzött terület sokkal nagyobb, mint az agresszió kezdetén volt. Ez már nem csak Kijevet és Kijev régiót jelenti, most már Csernyihiv és Zsitomir régiók közigazgatási határainál vagyunk” – mondta Szirszkji.

A parancsnok arról is beszélt, hogy még mindig fegyverekre lenne szükségük a Nyugattól, hiszen naponta több ezer rakétát ők is elhasználnak. Páncéltörő eszközöket és légvédelmi, tüzérségi eszközöket is kért.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!