Pentagon: Az oroszok átcsoportosítanak, nem visszavonulnak Kijevnél

2022. március 29. – 21:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai védelmi minisztérium megerősítette, hogy orosz erők valóban eltávolodtak Kijevtől, de csak kis létszámban, így még mindig bármikor képes Oroszország brutális támadást indítani az ukrán fővárosban, és a légicsapásokat még ma is folytatták az oroszok.

„Senki ne áltassa magát a Kreml mostani állításával, miszerint hirtelen csak úgy csökkenti a katonai támadásokat Kijev közelében, vagy olyan hírekkel, miszerint minden erejét visszavonja. Úgy véljük, hogy ez egy átcsoportosítás, nem pedig valódi visszavonulás, és mindannyiunknak fel kell készülnünk arra, hogy figyeljünk egy nagyobb offenzívára Ukrajna más területei ellen” – mondta John Kirby, a Pentagon sajtótitkára egy tájékoztatón.

Kirby szerint arra lehet készülni, hogy az orosz erők átcsoportosítása után Ukrajna más területein jöhet nagyobb offenzíva. Azon túl, hogy most jelenleg észak felé tartanak kivont csapatokat, túl sokat nem lehet tudni, azt sem, hol van a végső céljuk.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!