Orosz védelmi miniszter: Megfelelően reagálunk arra, ha több NATO-tagország harci repülőgépeket és légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának
2022. március 29. – 11:59
frissítve
Oroszország megfelelő választ fog adni, ha több NATO-tagország folytatja azon tervét, hogy harci repülőgépeket és légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának – mondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. „Figyelemmel kísérjük egyes NATO-tagországok vezetőinek nyilatkozatait arról, hogy repülőgépeket és légvédelmi rendszereket kívánnak szállítani Ukrajnának. Amennyiben ezek megvalósulnak, megfelelően fogunk erre reagálni” – mondta Sojgu egy keddi telekonferencián.
Sojgu szerint Oroszország most a kelet-ukrajnai Donbassz régióra akar összpontosítani. A Donbassz „felszabadítása” most a fő feladat – mondta a védelmi miniszter az Interfax orosz hírügynökség szerint. „A műveletek első szakaszának fő feladatai befejeződtek” – jelentette ki Sojgu. Állítása szerint az ukrán hadsereg képességei jelentősen meggyengültek, Ukrajnának már nincs légiereje. A miniszter a RIA Novosztyi állami hírügynökség szerint azt is mondta, hogy az elmúlt két hétben mintegy 600 külföldi zsoldost öltek meg Ukrajnában.