Erdoğan török elnök a tárgyaló feleknek: Muszáj, hogy eredményre jussanak

2022. március 29. – 08:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Recep Tayyip Erdoğan török elnök elmondta, hogy reméli, hogy a találkozó előnyös lesz az érintett országok és az egész régió számára. Arról is beszélt, hogy Törökország minden szakaszban tisztességes álláspontot képviselt a konfliktussal kapcsolatban, és hogy a tisztességes békének nem lesz vesztese, egyben (már nem eőlször) azonnali tűzszünetre szólított fel.

Azt mondja, hogy a tárgyalásokon elért eredmények előkészítenék az utat a vezetők találkozója előtt – és Törökország ennek is otthont adhatna. Azt is elmondja az orosz és az ukrán csoportnak, hogy mindkét félnek „jogos aggodalmai” vannak, de elérkezett az a pillanat, amikor a tárgyalásoknak „konkrét eredményeket” kell hozniuk.

Az orosz delegációt szállító repülőgép Törökországban – Fotó: Yoruk Isik / Reuters
Az orosz delegációt szállító repülőgép Törökországban – Fotó: Yoruk Isik / Reuters

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!