A következő szintre lépett a NATO-készültség a honvédelmi miniszter szerint

2022. március 28. – 14:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Benkő Tibor a Spirit FM Exkluzív című műsorában azt mondta, hogy a szervezet lépcsőzetes reagáló tervének aktivizálták azt a szintjét, amikor a keleti részen a megerősített, előretolt jelenlétet megerősített, előretolt védelmi képességek váltják fel. Ehhez kap más NATO-tagországoktól Magyarország erősítést, ami egy magyar vezetés alatt működő nemzetközi zászlóalj lesz – mondta a honvédelmi miniszter.

Arról is beszélt, hogy az ország keleti részén működő, magyar katonákból álló zászlóalj nyitott, így csatlakozhatnak hozzá a NATO-csapatok, de előbb közös kiképzésben kell részt venniük, „össze kell kovácsolódniuk,” amelyet „nem a harctérhez közel kell megtenni”. Azt mondta, ezért érkeznek a katonák az ország nyugati részére, elsősorban a Bakonyba.

„Az országok mindegyike egy századnyi erőt ajánlott fel Magyarországnak, így 4-5 század jelenlétére lehet számítani. Az amerikai csapatok már itt vannak, a többi kormány döntését és szervezését azonban meg kell várni” – mondta Benkő Tibor.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!